Majoros a tizenhatban járt

Majoros Bence jutott a legtovább vegyes párosban a magyarok közül: a spanyol Xuan Xu Zhanggal az oldalán a nyolcaddöntőben búcsúzott a pozsonyi asztalitenisz Európa-bajnokságon. Az Imre Leila, Nagypál Csilla kettős nagy skalpot gyűjtött be az ifjúsági lányok párosversenyében.

Pusztai Viola Igazi nagyüzem volt a pozsonyi Ondrej Nepela Arénában. Az ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokság szervezői bizony egy percre sem állhattak meg, hogy mindent kézben tartsanak. Az internetes eredményközlésben előfordult némi csúszás, de ha azon kívül minden rendben zajlott, akkor a nap végén elégedetten hajthatták álomra a fejüket.

A magyarok közül egyesben a második kör után az ifjúsági fiúk lehettek elégedetlennek. Az európai ranglista tizedik helyén álló Majoros Bence mellé csak Molnár István csatlakozott a harmadik körre, aki a 64 közé jutásért 4-1-re nyert az ír Wilson ellen. A selejtezőt sikerrel vevő Kovács Gábor nagyot küzdött a továbbjutásért, de végül 4-3-ra alulmaradt a portugál Paulo Silvával szemben. Bruckner Máté hiába vezetett 2-1-re, majd 3-2-re is az angol Weerasinghe ellen, végül 4-3-ra kikapott, így egyesben neki is véget ért az Európa-bajnokság.

Imre Leila Nagypál Csillával nagy győzelmet aratott az ifjúsági párosok versenyében Forrás: MOATSZ

Imre Leila Nagypál Csillával nagy győzelmet aratott az ifjúsági párosok versenyében  •  Forrás: MOATSZ

Párosban viszont már a 32 között van Majoros Bencével, miután 3-0-ra nyert a norvég Hansen, Wetzel duó ellen. A folytatásra nem könnyű a sorsolás, de ahogy mondani szokták: nincs verhetetlen ellenfél. Így volt ezzel Kovács Gábor is, hiszen az osztrák Christian Friedrich oldalán 3-2-re legyőzte az izraeli, szerb Farfel, Grbics duót, és szintén bejutott a 32 közé. Ugyanakkor a Balázs Bence, Molnár István páros a 64 között búcsúzott, miután 3-1-re kikapott a portugál Malheiro, Silva kettőstől.

Az ifjúsági lányok egyesben remek napot zártak: Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya és Nagypál Csilla könnyed győzelemmel jutott a 32 közé, míg Imre Leila rendesen megküzdött a továbbjutásért. A legmagasabban rangsorolt magyar játékos a fehérorosz Csikanavával harcolt nagyot, és végül örülhetett a 4-3-as győzelemnek. Egyedül Fehér Zsófiának nem sikerült nyernie a 64 között, miután 4-0-ra kikapott az orosz Ivanyikovától.

Párosban ugyancsak ő az, aki nem folytathatja a versenyt: a román Alina Zahariával az oldalán szenvedett 3-2-s vereséget a 64 között az orosz Malanyina, Csernoraj duótól. A Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya kettős viszont ott van a 32 között a szlovák Furková, Uriková páros 3-1-es legyőzésével.

Imre Leila és Nagypál Csilla igen nagy skalpot gyűjtött be: az esélytelenek nyugalmával állhattak asztalhoz az európai ranglistát vezető román Diaconu és a második helyen álló francia Chasselin kettőse ellen, de nem feltett kézzel. Az ellenfél 2-0-ra vezetett, amikor a magyar lányok összekapták magukat, egyenlítettek, majd a döntő játszmát 11-9-re megnyerve ünnepelhették a sikert.

A serdülők sem hagyhatták el szomorúan az egyes második köre után a termet. Erre legfeljebb Phan Violának lehetett oka, hiszen csak ő nem jutott a magyarok közül a 64 közé. A fiúk mezőnyében András Csaba, Both Olivér, Juhász Patrik és Terék Norbert is küzdhet a 32 közé jutásért, míg a lányoknál Drabant Anita, Harasztovich Fanni és Nagypál Márta ugyancsak folytathatja a küzdelmeket.

Majoros Bence vegyes párosban a spanyol Zhanggal a nyolcaddöntőig jutott Fotó: Péli László

Majoros Bence vegyes párosban a spanyol Zhanggal a nyolcaddöntőig jutott  •  Fotó: Péli László

Párosban árnyaltabb a helyzet. Harasztovich és Nagypál simán nyert 3-0-ra a fehérorosz Kiszel, Vakljaeva duó ellen, Drabant és Phan viszont döntő játszmában kikapott a 64 között a bosnyák Markovic, Silic kettőstől. Juhász és Terék szintén sikerrel vette a kört: 3-1-re nyert a bolgár Vatov, Hrisztev páros ellen. András és Both azonban hiába vezetett 2-0-ra az ukrán Riznicsenko, Limonov duó ellen, végül vesztesen hagyta el az asztalt.

Csütörtökön a vegyes párosok egészen a negyeddöntőig meneteltek. A magyarok közül a nap elején még hárman voltak versenyben a jobb helyezésekért. Az ifjúságiak közül a Bruckner Máté, Hartbrich Leonie kettős a 64 között kiszállt az elsőségért folytatott harcból, miután 3-0-ra kikapott a lengyel Tomaszuk, Lalak duótól.

Majoros Bence a spanyol Xuan Xu Zhanggal viszont nyert 3-2-re az ukrán Szamokis, Kizjuk kettős ellen a 32 közé jutásért, majd 3-1-re legyőzte az olasz, portugál Piccolin, Fins duót is, és bejutott a nyolcaddöntőbe. A tizenhat között a román Manole, Clapa kettőst következett. Majorosék szereztek vezetést, de az ellenfél egyenlített, majd ismét a magyar, spanyol páros került előnybe. A negyedik játszmát a románok 12-10-re nyerték, és a döntő szettben is nekik sikerült jobban a végjáték, így 3-2-vel a nyolc közé jutottak .

A serdülők versenyében András Csaba és Harasztovich Fanni a 64 között még legyőzte 3-0-ra a szerb Jovicsics, Karkusova kettőst. A nyolcaddöntőbe jutásért viszont simán kikapott 3-0-ra az osztrák, horvát Kolodziejczyk, Marn duótól, így a 32 között fejezte be az Eb-t.

A részletes eredmények és a sorsolás ITT megtekinthető.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS