Majthényi Szabolcs: Érdi Mária kvótaszerzése papírforma volt!

Az Érdi Mária szakmai stábjában is dolgozó, a Repülő Hollandi hajóosztályban 13-szoros világbajnok Majthényi Szabolccsal beszélgettünk a már olimpiai kvótát szerzett versenyzőről, az élsportról, a vele párhuzamosan folytatott edzősködésről, az ötkarikás esélyekről és a magyar vitorlázás jelenjéről.

Majthényi Szabolcs (Raschenberger Miklós felv.)

Mikor kezdett edzőként dolgozni az élsport mellett?

Már a kilencvenes évek végén, ugyanis 1997-ben végeztem a Testnevelési Egyetemen, majd 1998-ban megszereztem az edző diplomámat is, és utána rögtön elkezdtem dolgozni a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egyletnél. Kisebb megszakításokkal azóta is párhuzamosan van jelen az életemben az élsport és az edzősködés, közben pedig egy kicsit sportmarketinggel is foglalkoztam.

Most mi pontosan a feladata?

Egyletigazgató vagyok a Sparinál, ami inkább menedzseri szerepkör, elsősorban a gyakorlati ügyekkel foglalkozom, például a versenyek megrendezésével, összefogásával, egyszóval kollégáimmal szervezzük az egylet mindennapos életét. Emellett edzősködöm is, dolgozom 470-es hajóosztályban versenyző Gyapjas-fivérekkel, Balázzsal és Zsomborral, valamint két másik egységgel is, és tagja vagyok Érdi Mária edzői csapatának is.

Vele mióta dolgozik együtt?

Tavaly kezdtük el, de nem a klubon, hanem a szövetségen keresztül jutottunk el egymáshoz. Manapság egyébként nem is megoldható, hogy egyetlen edzővel dolgozzon egy kiemelt vitorlázó, legalább három-négy ember kell a csapatába, Márinál sincs ez másképp. Mi sem állunk napi kapcsolatban, mert eleve keveset van itthon a felkészülés és a versenyzés miatt. Neki egyébként van egy dél-afrikai edzője, az egykori olimpikon Ian Ainslie, akivel a vízi edzéseket, a napi munkát végzi, aki utazik vele és akivel nagyon jó az összhangja. A családja is sokat segít, így azon a téren is megvan a jó háttér, ami nagyon fontos. Ráadásul most már eljutott arra a szintre, hogy külföldről is keresik, mint edzőpartnert.

Mennyire megterhelő az élsport mellett edzősködni és a klubvezetésben dolgozni?

Nagyon, egyedül nem is bírnám, ezért dolgozom együtt több emberrel. Szabadidőm nem nagyon van, illetve a versenyzés teszi ki. Így évente ötven-hatvan napot tudok sportolóként foglalkozni a vitorlázással, ami azért nem ugyanaz, mint egy olimpiára készülő versenyző esetében, ahol ugyanez 260-300 nap egy évben.

Mit érdemes tudni Érdi Máriáról?

Érdi Mária (fotó: JochaPress)

Nyugodtan elmondhatjuk róla, hogy a jelenlegi magyar vitorlázás legnagyobb tehetsége. Pedig későn, csak tizenévesen kezdte a sportágat, de rohamosan fejlődött, és három év után már korosztályos világbajnokságot nyert. Erre nagyon ritkán van példa a vitorlázásban, kivételes tehetségre utal.

Elégedett az Európa-bajnoki szerelésével?

Kilencedik európaiként végzett, az abszolútban pedig tizenharmadik lett. Ez nem is lenne rossz, de lehetett volna sokkal jobb, lévén nagyot kellett hajráznia, mert gyengén kezdett, két negyvenen kívüli hellyel, ami után még az első kilencven helyezett között sem volt. Az ilyen rajt egyébként nem először fordul elő vele, de ezzel a saját helyzetét nehezíti meg, mert nem könnyű innen visszajönni. Ennek lehetnek mentális okai, vagy akár egy balszerencsés és elkerülhetetlen szélhelyzet, de egy biztos, ezen mindenképpen javítani kell valahogy, hogy már a verseny elején fel tudja venni a ritmust.

Az olimpiai kvótaszerzése meglepte?

Egyáltalán nem, sőt, azt mondhatnám, hogy papírforma volt a mostani kvótaszerzése, bár a vitorlázásban soha nincs biztos, még az utolsó pillanatban is bármi közbejöhet. De ha már itt tartunk, az viszont meglepett, amikor tizennyolc évesen a 2016-os riói olimpiára kvalifikálta magát, sőt, kint futamost is nyert. Azóta viszont nagyon sok mindent tett le az asztalra, és ha formában és mentálisan hozza az elmúlt időben mutatott szintet, akkor Tokióban akár még egy pontszerző hely is összejöhet neki. Kérdés, hogyan bírja majd a nyomást, hogyan küzd meg az elvárásokkal. Ennek a korai kvótának egyébként azért is örülök, mert most már tud készülni az olimpiára, és nem kell görcsölnie a kvóta miatt.

Lehet, hogy csak Berecz Zsombor világbajnoki címe és Érdi Mária kvótája miatt érzem, de nekem úgy tűnik, az elmúlt években mintha felélénkült volna a magyar vitorlássport. Jól látom?

Ez tényleg így van, a szövetség ugyanis komolyabb háttérrel rendelkezik, ami nagyrészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhető. Másrészt beértek a fiatalok is, akik eddig a korosztályos világversenyeken értek el szép eredményeket. Zsombi ugyan idősebb, 33 éves, de ő meg most érett meg olyan magas szintre, ami akár dobogót is érhet az olimpián. És nemcsak a tavalyi világbajnoki címére gondolok, ami nem egyszeri eredmény volt, amikor minden összejött, mert azóta is tartja magát az abszolút elitben, az idei athéni Európa-bajnokságon például ezüstérmes lett finn dingiben. A férfi Laser kategóriában ott vannak a Vadnai-testvérek, Benjamin és Jonatán, akiknek ugyan még nincs olimpiai kvótája, de a Japánban rendezendő idei világbajnokságon lesz lehetőségük megszerezni. De visszatérve az eredeti kérdésére, az eredményesség oka az, hogy nemcsak tehetségeink vannak, hanem a támogatási rendszer is kiváló.

(MET / Vincze Szabolcs)