A játékosként és edzőként is világbajnok Franz Beckenbauer elnökletével május 10-én kezdi meg munkáját a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) új bizottsága, amely többek között a sportág fejlesztésére tesz majd javaslatokat.
A szervezet csütörtöki bejelentése szerint a Football 2014 elnevezésű testület első ülésére Zürichben kerül majd sor.
A 22 tagú bizottságban a német Beckenbauer mellett olyan legendás labdarúgók kaptak helyet, mint például a háromszoros világbajnok brazil Pelé, vagy a szintén vb-győztes angol Sir Bobby Charlton, a brazil Cafú és a francia Christian Karembeu. A FIFA a korábbi játékosokon kívül Massimo Busacca svájci játékvezetőt is jelölte a testületbe, amelyben helyet kapott a 2018-as és a 2022-es vb rendezéséért kiírt pályázatokon vesztes országok közül az Egyesült Államok, Anglia és Japán képviselője is.
A FIFA közleménye szerint a bizottság – amelynek a 2014-es brazíliai vb-ig kell eredményeket elérnie – a nemzetközi szövetség június 1-jei kongresszusán tartja meg első hivatalos beszámolóját.