Makocsai Sándor és Ács József az AIBA Cutman kurzus résztvevői Hamburgban

A hamburgi világbajnokság még nem kezdődött el a Hansa-városban, de két magyar máris résztvevő az idei év legfontosabb eseményén. A magyar válogatott fizioterapeutája Makocsai Sándor és a sikeres ökölvívó karrierje után edzőként dolgozó Ács József az AIBA Cutman kurzusán vesz részt Hamburgban a versenyprogram startja előtt.

Augusztus 23-án és 24-én két napos képzésen vesznek részt, amely elméleti és gyakorlati ismeretanyagokat is magukban foglalnak. A képzés egyik vezetője az ír Joseph Clifford, aki Taskentben az Ázsia-bajnokságon már oktatta a hallgatókat. Az oktatásban a munkáját az örmény származású lengyel Vahagn Petrosyan segíti Hamburgban.

A világbajnokságon több mint 80 ország képviselői vesznek részt, de az AIBA Cutman kurzusra csupán tíz nemzet delegálhatott résztvevőket, így különösen örülünk a magyarok részvételének, hiszen a sikeres vizsgát követően Makocsai Sándor és Ács József komoly, nemzetközi versenyeken vehet majd részt a most megszerzett szaktudással.  Reméljük a friss tudás mellett sportdiplomáciai szempontból is hasznos lehet a magyarországi ökölvívásnak, hogy két újabb magyar résztvevője lesz a világeseményeknek ebben a fontos időszakban, az tokiói olimpiai ciklus kezdetén.

Kincses Tibor

Forrás: www.boxing.hu – RSS