Maldonado elismerően beszélt új társáról

F1

2015. december 29. kedd, 19:45

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: Lotus F1 Team

A venezuelai szerint a jövőre a Renault-nál debütáló Jolyon Palmer készen áll az F1 jelentette kihívásra, ám azt nem gondolja, hogy a pénteki edzéseken való szereplése túl nagy előnyt jelentene.

Jolyon Palmer tavalyi GP2-es bajnoki címe után idén a Lotus tesztpilótájaként vett részt a Formula-1-es versenyhétvégéken, s a pénteki első szabadedzéseken gyakran beülhetett Romain Grosjean autójába. A mezőnyhöz jövőre csatlakozó Haas aztán leigazolta a franciát, akinek a helyére a britet ülteti be jövőre az enstone-i alakulat, nemrég pedig az is bizonyossá vált, hogy az istállót átvevő Renault-nak sem áll szándékában megváltoztatni a versenyzői felállását, így 2016-ban biztosan Pastor Maldonado és az addigra a 25. életévét betöltő újonc fog náluk versenyezni.

Palmer_Mexikó_Lotus

A csapatnál harmadik szezonjára készülő venezuelai érettnek tartja Palmert a bemutatkozásra, bár szerinte a pénteki tréningek nem sok előnyt jelenteken majd számára – azt is elárulta, miért:

„Nehéz dolga lesz, hiszen bár idén a legtöbb pénteki edzésnapon lehetőséget kapott a vezetésre, de ezt mindig a keményebb keveréken, felgumizatlan pályán tehette meg, ami a hétvége legrosszabb időpontjának számít” – magyarázta Maldonado az Autosportnak nyilatkozva. „Ő egy jó versenyző, nagyon intelligens, és a legjobbakat kívánom neki. Úgy vélem, készen áll a kihívásra. Remélem, hogy keményen fogja nyomni velem együtt, hogy jó helyezéseket érjünk el a csapat számára.”

„Az, hogy ezt az évet a Lotusnál töltötte, segíteni fog neki olyan szempontból, hogy ismer mindenkit és a munkamódszereket is” – folytatta a versenyző. „Természetesen nincs tapasztalata a Formula-1-ben való versenyzésről vagy az autó beállításairól, de ez majd idővel hozzájön. Ha okos vagy és együtt dolgozol a srácokkal, akkor ez automatikusan jönni fog. Ugyanakkor némi időre lesz szüksége ahhoz is, hogy a versenyekhez alkalmazkodjon.”

Forrás: www.formula.hu – RSS