Maldonado szerint a Renault jobb lesz idén

F1

2016. január 7. csütörtök, 12:59

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Lotus F1 Team

A venezuelait még a Lotus igazolta le, a de a Renault tartotta meg 2016-ra – talán ezért látja úgy, hogy a korábbi szenvedések ellenére csapatának jobb szezonja lesz az előzőeknél.

A Renault legutóbb 2014-ben látta el motorjaival az enstone-i csapatot, akkor viszont gyakori látvány volt a Romain Grosjean, vagy Pastor Maldonado alatt elfüstölő autók látványa. A Lotus épp ezért váltott Mercedes-motorokra tavaly, melyek egyértelműen előrelépést jelentettek, idén viszont újra Renault-motorok fognak dobogni a csapat autóiban. A venezuelai – aki immáron gyári versenyzőnek mondhatja magát – viszont úgy gondolja, hogy az előttünk álló szezonban nem lesz részük a 2014-ben tapasztalt pillanatokban.

„Már van tapasztalatom velük a múltból, így nagyon érdekes szezon előtt állok a Renault-val” – idézte az Autosport Maldonadót. „Persze nem lesz könnyű, de a sikerekre kell építenünk, a Renault-nak pedig megvannak a létesítményei ahhoz, hogy a legjobb legyen. A Renault motorjaival is vannak tapasztalataink, még ha nem is működtek megfelelően. De tudjuk miért, tapasztaltabbak lettünk ezen a téren, és tudjuk, hogy hol vannak a problémák. Könnyebb lesz az új szezon a Renault motorjaival, mint ezelőtt volt.”

A franciák érkezésével az anyagi bizonytalanság is megszűnt a csapatnál, ami a Lotus 2015-ös szezonjának legnagyobb problémája volt. „A pénzügyi része nem volt tervben, de év végén, amikor annak ellenére pontokért harcoltunk, hogy hozzányúltunk volna az autóhoz, jó munkát tudtunk végezni a pályán, és a gyárban egyaránt. Nehéz volt a megfelelő teljesítményt nyújtani, hiszen egyetlen új elemet se kaptunk. Több esetben is voltak terveink, de egyszerűen nem voltunk képesek a legyártásukra. Láttuk, ahogyan az olyan csapatok, mint a Force India, mögöttünk kezdtek, de aztán megelőztek minket, egy a miénktől sokkal jobban teljesítő autóval” – tette hozzá az egyszeres futamgyőztes pilóta.

Forrás: www.formula.hu – RSS