Benedek Tibor: Megtettünk mindent, amit szerettünk volna

benedek tibor edzes01

Benedek Tibor a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya értékelt az Eb előtt. A Volvo-kupa tapasztalatairól és a kontinenstorna esélyeiről… benedek tibor edzes01

Benedek Tibor volt a Digi Sport Reggeli Start vendége. A téma pedig a pár nap múlva kezdődő belgrádi Eb volt.

„Inkább taktikai, mint fizikai jellegű volt a felkészülés. Az elmúlt húsz nap, amely kicsit csalóka, mert a karácsony miatt nem is volt teljes. Az volt a cél, hogy taktikailag egységesebbé váljunk. A Volvo-kupán azonban taktikailag összezavarodott minden, nem tudtuk megvalósítani azt, amit elterveztünk.” Az emberelőny, emberhátrányról Benedek elmondta: „Az a fontos, hogy ne legyen irreálisan sok kiállításunk, egy görög csapat ellen például nem játszhatunk tizenötször-tizenhatszor emberhátrányban, mert akkor meg fognak verni minket. Ráadásul a fórkihasználásunk sem volt jó. De ez nem akkora baj, az utolsó napokra terveztük ennek a begyakorlását.”

Benedek kitért arra is, hogy a riválisokhoz képest hol tartunk:  “Ez nekünk különleges három év volt. Létrejött egy új csapat 2013 januárjában. Rögtön nyertünk egy világbajnokságot és utána Budapesten volt az Európa-bajnokság. A többi csapat akkor fiatalított, mi öregítettünk, mert a hazai Európa-bajnokság követelményeinek meg akartunk felelni, így kezdődött, s ez jól is sikerült. Utána voltak kisebb változások a tavalyi világbajnokságra, ezek nem váltak be és most kellett még egy olyan lépést tennem, ami, azt gondolom, hogy nem csak az Európa-bajnokságot, hanem az olimpiát is szolgálja.

Az Eb-ről pedig így nyilatkozott: Szeretnék nagyon kvalifikálni. De az út a szerb vagy a horvát csapaton keresztül vezet. Nekünk először azt a mérkőzést kell megnyerni, hogy egyáltalán gondolkozhassunk az olimpiai kvalifikációban. És nyilván azért látható, hogy a két lehetőség közül ez a nehezebb, tehát nem az utolsó szalmaszál a mostani kvalifikáció, lesz egy másik, ahol még négy kiadó hely van.

A férfiak hétfőn 20:30-kor kezdik meg a menetelésüket a csoportban Görögország ellen.

A teljes beszélgetés:

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS