Mallorcából Rióba

Érdi Mária olimpiai kvótát szerzett a vitorlázók mallorcai kvalifikációs versenyén. A Laser Radial hajóosztályban versenyző tizennyolc éves lány már az utolsó futam előtt tudta: rajthoz állhat Rióban.

UP-info „Szorítsatok!” ‒ írta Érdi Mária közösségi oldalának üzenőfalára, mielőtt elindult a vitorlázók utolsó olimpiai kvalifikációs versenyére, a mallorcai S.A.R. Princesa Sofia Eurosaf regattára. A Laser Radial hajóosztályban versenyző tizennyolc éves lánynak ez volt az utolsó esélye, hogy megváltsa a riói repülőjegyet. Ehhez arra volt szükség, hogy a viadal végén maga mögött tudja a kvótával még nem rendelkező európai versenyzőket.

Érdi Mária olimpiai kvótát szerzett Fotó: Carlo Borlenghi

Érdi Mária olimpiai kvótát szerzett  •  Fotó: Carlo Borlenghi

Mári nagyszerűen kezdett a 84 fős mezőnyben, hiszen a kék csoport első futamában a hetedik, a másodikban a hatodik helyet szerezte meg. A legnagyobb ellenfelének ígérkező orosz Jelena Vorobjova hozzá hasonlóan 13 pontot gyűjtött az első napon, így holtversenyben a 12-13. helyről várták a folytatást.

A magyar lány az újabb két futamban, forgolódó szélben ismét jól teljesített, a hatodik és a tizedik helyével összetettben feljött a tizedik pozícióba, és átvette az olimpiai kvalifikációs versenyben a vezetést. Sőt, valamelyest el is lépett ellenfeleitől.

Az aranycsoportban teljesített ötödik futamban a hatodik helyet szerezte meg, s bár a következőn az addigiakhoz képest rosszabb helyezés is becsúszott, az sem veszélyeztette az elsőségét a kvótáért folyó harcban. Akkor, az ötödik helyen állva, a portugál Sara Carmo hét, a spanyol Martina Reino Cacho tizenhárom pontra volt mögötte.

A hatodik és a hetedik futam után már olyan tetemes előnyre tett szert az ellenfeleivel szemben a világbajnoki erősségű mezőnyben, hogy nem az volt a kérdés, meglesz-e a riói kvóta, hanem az, hogy hányadik helyen kezdi meg a szombati éremfutamot.

Nos, Mári az utolsó, tizedik futamra már úgy vitorlázott ki a Földközi-tengerre, hogy tudta, négy évvel azután, hogy versenyszerűen vitorlázni kezdett, majd az U17-es és az U19-es korosztályban mindent megnyert, amit lehetett, tizennyolc évesen rajthoz állhat a riói olimpián.

Az éremfutamot amúgy a nyolcadik helyről kezdi. A remény nagy futamát azonban már megnyerte.

Forrás: hunsail.hu

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS