Manor: A suzukai esőben túl sok volt az emlék

F1

2015. szeptember 29. kedd, 09:33

Szerző: Gellérfi Gergő

Nagyon örül az F1-es mezőny legkisebb csapata, hogy túl vannak a japán hétvégén, ahol ráadásul pénteken épp olyan idő fogadta őket, mint amikor elvesztették Jules Bianchit.

Története egyik legnehezebb hétvégéjén van túl a Manor istálló, hiszen vissza kellett térniük Suzukába, ahol egy évvel ezelőtt versenyzőjük, Jules Bianchi végzetes balesetet szenvedett. A csapat a hétvége előtt úgy nyilatkozott, hogy szeretnék csendben felhajtás nélkül teljesíteni a Japán Nagydíjat, s szerencsére ez sikerült is…

bianchi_2014suz_d

„Örülünk, hogy túl vagyunk a hétvégén, túl sok itt az emlék…” – nyilatkozta John Booth csapatfőnök. „A péntek nagyon kemény volt az eső miatt, de a szurkolók nagyon jók voltak… Sok ajándékot kaptunk a csütörtöki bokszlátogatáson, s láthattuk a rengeteg zászlót a lelátókon” – idézte fel azokat az apróságokat a brit szakember, melyek valamelyest megkönnyítették a hétvége átvészelését a Manor számára.

Graeme Lowdon sportigazgató szintén hangsúlyozta, mennyire nehéz napokat kellett átélnie az egész csapatnak: „Ahogy John is mondta, a péntek nagyon nehéz volt. Nem számított, hova néztél, minden emlékeket idézett fel. Sok minden emlékeztetett arra a napra, s szerintem a srácok jó része ugyanezt gondolta” – mondta Lowdon, aki szintén nagyon hálás a japán szurkolóknak:

„Egyes szurkolók kézzel készített dolgokat hoztak, láthattuk, mennyit dolgoztak velük, mennyit foglalkoztak vele. Nagyon sokan fejezték különböző módokon az együttérzésüket, ami szerintem nem csak nekünk, hanem a szurkolóknak is számított.”

Forrás: www.formula.hu – RSS