Már csak nyolcan

A Chelsea, a Barcelona, a Real Madrid, a Benfica, a Dinamo Zagreb, az AS Roma, a PSG és az Ajax jutott az ifjúsági Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A Valencia drámai körülmények között, elképesztő játékvezetői bakinak köszönhetően búcsúzott.

Nagy-Pál Tamás Vajon csuklik még Adrien Jaccottet? Könnyen lehet, ugyanis csak két nap telt el azóta, hogy a Chelsea–Valencia ifjúsági Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének tizenegyespárbaja során Alberto Gil lövése után azt mutatta: nem haladt át a labda a gólvonalon.

Real Madrid

Borja Mayor már 14 gólos

Pedig mennyire áthaladt!

Jól láthatóan a belső hálótartó vasról pattant ki, vagyis érvényes gólt szerzett a spanyol fiú, aki így – csapattársaihoz hasonlóan – magába roskadva zokoghatott a párbaj után, a címvédők angolok jutottak ugyanis a negyeddöntőbe.

A londoni gárda minden valószínűség szerint kisebb rekordot állított fel azzal, hogy sorozatban harmadszor jutott szétlövés során a nyolc közé – tavaly ugyebár meg sem állt az aranyéremig.

Ugyanahhoz a következő körben azt az Ajaxot kellene legyűrnie, amely a kör legsimább győzelmét mutatta be. Az amszterdamiak már 25 perc után kétgólos előnyben voltak a Lyon vendégeként, bő egy óra múlva 3-0-s győzelmet ünnepelhettek.

Az első kiírást megnyerő Barcelona ezúttal Tajti Mátyás nélkül fogadta a Midtjylland csapatát. Nem mehettek biztosra a katalánok, hiszen a dánok az Atlético Madridon keresztül jutottak a 16 közé. Bizonyították, hogy nem véletlenül, ugyanis Mads Thychosen szerencsétlen (számukra szerencsés) öngóljával negyed óra után megszerezték a vezetést. Bár a gránátvörös-kékek egyenlítettek, tizenöt perccel a vége lőtt még mindig egált mutatott az eredményjelző!

Ekkor a vendégek emberhátrányba kerültek, a hazaiak azonban nem bírták élni vele. A 87. percben kiegyenlítődött a létszám, és már a rendes játékidő is véget ért, amikor még két gólt berámolt a kapuba a Barca, így, ha nagy nehezen is, bejutott a nyolc közé.

Ahol még ennél is jobban megizzadhat. A Dinamo Zagreb ugyanis folytatta hihetetlen menetelését és a Bayern München, valamint az Arsenal legyőzése után simán nyert 2-0-ra az előző kiírásban elődöntős Anderlecht vendégeként. A Barcelona és a zágrábiak összecsapása már csak azért is finom csemegének ígérkezik, mert tudjuk: a spanyol csapatok már jó ideje szívesen igazolnak horvát fiatalokat, most néhányan ismét eladhatják magukat.

Tovább robog a Real Madrid: a blancók a Manchester Cityt győzték le könnyedén 3-1-re. Pedig minden játékosát mozgósította az angol gárda, még azt a Tosin Adarabioyo, Aleix García, Cameron Humphreys triót is, amely két nappal korábban a Chelsea elleni felnőtt FA-kupa meccsen szerepelt. A másik oldalon azonban játszott bizonyos Borja Mayor, aki már a spanyol élvonalban is pályára lépet, most pedig duplázott, így már 14 gólja van ebben a kiírásban.

A góllövőlistát vezető Roberto Nuñeznek 15 – ellenben az Atlético már korábban búcsúzott a sorozattól.

A Királyi Gárda ellenfele az a Benfica lesz, mely nagyon közel járt ahhoz, hogy negatív meglepetést okozzon. A Příbram cseh játékosai ugyanis hősies küzdelemben 1-1-et játszottak a portugálokkal, de a szétlövés során az idegek harcában már alulmaradtak. Így is eljutottak a kontinens 16 legjobb csapata közé – talán mondani sem kell, mekkora fegyvertény.

Ahogy a Middlesbrough játékosai is büszkék lehetnek magukra, hiszen az egyetlen olyan klubot képviselték, melynek felnőttcsapata nem élvonalbeli gárda. Az angolok főleg a védelmüknek köszönhették a nagy menetelést, a PSG is csak egyszer tudott kifogni rajta, igaz, az éppen elég volt a párizsiak továbbjutásához.

A nyolc között pikán csatát vívhatnak másik történelmi főváros első számú csapatával, az AS Romával. Az olaszok tizenegyesekkel búcsúztatták a holland PSV gárdáját.

A rangadók tehát folytatódnak, a következő kört március 8-9-én rendezik.

IFJÚSÁGI BAJNOKOK LIGÁJA
Nyolcaddöntő (a továbbjutás egy mérkőzésen dől el)
Barcelona (spanyol)–Midtjylland (dán) 3-1, Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 3-1, Chelsea (angol)–Valencia (spanyol) 1-1 (tizenegyesek: 5-3), Anderlecht (belga)–Dinamo Zagreb (horvát) 2-2, PSG (francia)–Middlesborugh (angol) 1-0, Lyon (francia)–Ajax (holland) 0-3, PSV (holland)–AS Roma (olasz) 2-2 (tizenegyesek: 1-3), Příbram (cseh)–Benfica (portugál) 1-1 (tizenegyesek: 3-5).
A negyeddöntőben: Chelsea–Ajax, PSG–AS Roma, Dinamo Zagreb–Barcelona, Real Madrid–Benfica.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS