Már most gyorsabbb a McLaren 2016-os autója

F1

2015. december 9. szerda, 14:22

Szerző: Dezső Attila, Fotó: McLaren Honda

Igaz, még egy métert sem tettek meg vele, de úgy vélik a wokingi alakulatnál, hogy a következő évre tervezett F1-es autójuk már most jobban teljesít, mint az MP4-30-as.

Egy valamire jó volt a McLaren-Honda 2015-ös szenvedése: a csapatnál mindenki motivált, és 100%-on pörög, hogy a legjobbat hozza ki magából és a rendelkezésre álló technikából a holtszezonban. Joggal nevezhetjük a Wokingban és Sakurában dolgozókat és „tél katonáinak”, hiszen 2016-ra minden szegmensben javulást várnak az új autótól. A csapat pilótái, Fernando Alonso és Jenson Button is ígéretesnek nevezte a szezon végén bevetett, és már a jövő szezon szellemében készült módosításokat, Eric Boullier, a gárda versenyigazgatója viszont még tovább ment.

„Az autó legnagyobb részét átalakítjuk majd, de ez nem jelenti azt, hogy a tervezési filozófiánkon is módosítanánk” – idézte a franciát az F1i.com. „Miközben ezt mondom, a következő évre tervezett autónk már most jobban teljesít, mint az idei modell.” A Honda F1-es részlegét vezető Yasuhisa Arai hozzátette, hogy a motoron is rengeteget fognak változtatni, de McLaren és a japánok közötti együttműködés alapja változatlan marad. „Ahogyan Eric mondta, a filozófiánk ugyanaz lesz, mint eddig, de jelenleg egy teljesen új erőforrás van készülőben.”

Jenson Button azzal egészítette ki főnökei mondatait, hogy az egész csomagon fejleszteni kell, hiszen egyedül a Honda-motorok problémáinak kiküszöbölése még nem fogja előrébb lendíteni a csapat szekerét. „Remélem, hogy jövőre sokkal előrébb leszünk, és az egész csomag javulni fog majd. Szerintem mindannyian tudjuk, hogy a belsőégésű motor, és az energia-visszanyerés terén is van fejlesztenivalónk, de emellett az autót is javítanunk kell majd, hiszen nem ez a leggyorsabb a mezőnyben. Sok munkára van még szükség ahhoz, hogy az előre kerüljünk, az autó minden területén – az aerodinamikai, és a mechanikai részlegen is.”

Forrás: www.formula.hu – RSS