A 9. forduló játékosa: Kovács Gergő

Kovacsgergovalogatott

Három góljával és nagyszerű védekezésével vette ki a részét a Honvéd játékosa az OSC elleni sikerből.

Kovacsgergovalogatott

Tegnap a forduló zárómérkőzésén, egyben az idei év utolsó férfi Ob I-es találkozóján vaskos meglepetés született, hiszen a Honvéd legyőzte a sok bajjal küszködő OSC-t. A kőér utcaiak minden játékosa kivette a részét a sikerből, így Kovács Gergő is, aki háromszor is eredményes volt. Támadójátéka mellett, jól is védekezett.

A fiatal játékos idén az U20-as válogatott tagjaként bronzérmet szerzett Almatiban. Sőt, bekerült Benedek Tibor felnőtt válogatott keretébe is. A szakemberek szerint sokra viheti még a tehetség.

Korábbi fordulók játékosai:

– A 8. forduló játékosai: Szivós Márton és Simon Roland

– A 7. forduló játékosa: Nagy Viktor

– A 6. forduló játékosa: Kiss Gergely

– Az 5. forduló játékosa: Varga Dénes

– A 4. forduló játékosa: Kállay Márk

– A 3. forduló játékosai: Valics Bence és Decker Ádám

– A 2. forduló játékosa: Marnitz Gergő

– Az 1. forduló játékosa: Kiss Gergely

Fotó: vizipolo.hu

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS