Maradt még plusz a kazincbarcikaiakban

ropl_1.jpg

A férfi Extraliga 5-8. helyéért zajló rájátszásának második meccsén kedden 19 órától Szegeden szerepel a Vegyész RC-Kazincbarcika csapata, amely az első találkozót 3:1-re megnyerte a csongrádiakkal szemben.

„Egy biztos, nyerni szeretnénk – kezdte Dudás András, a Vegyész edzője. – A hosszú mérkőzésszünet után nehezen lendültünk újra játékba, nem könnyű feladat az ilyen tétlen időszakban fenntartani a tüzet a csapatban. De a szombati meccsen azért sikerült beindulnunk, látszik, hogy terhelésre van ehhez szükségünk. Az is tény, és a statisztikák is azt mutatják, hogy szinte minden játékelemben javulnunk kell, de azért voltak fellángolásaink, például a rizikós nyitásainkkal elég jól tudtunk operálni. Abban feltétlenül bízom, hogy jobban fogunk most játszani, mint az első meccsen, mert még sok maradt bennünk. A hazai mérkőzésen kissé késve ébredtünk, de amikor a saját játékunkat sikerült a Szegedre erőltetni, már nem volt gond, nem forgott veszélyben a győzelmünk. Most csupán ezt kell megismételnünk.”

A másik párharc első mérkőzésén: MAFC-BME-Mapei–Dág KSE 3:2 (21, –20, –16, 24, 14)
 
 
XLsport –
Forrás: www.hunvolley.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.