Marchionne: A Ferrari 2-3. helye nem csak véletlen!

Maurizio Arrivabene, Kimi Räikkönen, Sebastian Vettel és Sergio Marchionne (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Maurizio Arrivabene, Kimi Räikkönen, Sebastian Vettel és Sergio Marchionne (Fotó: Photo4 / XPB Images)

„Ami a legkellemetlenebb pillanatot illeti, kettő esetet is választanék: az egyik Ausztria volt, a másik pedig Kanada, ahol nem volt valami jó versenyünk Marchionne úr előtt” – nyilatkozta Maruizio Arrivabene a pénteki sajtótájékoztatón, amikor arról kérdezték, rövid csapatfőnöki pályafutásának melyik volt a legkellemetlenebb pillanata. A Ferrari-főnök most kicsit megnyugtathatta lelkiismeretét. A Scuderia elnöke tudniillik Kanada után Monzában ismét tiszteletét tette egy versenyhelyszínen, s ezúttal nem kellett csalódnia. A vörösök szombaton 2015-ös legjobb időmérő edzésüket futották – Kimi Räikkönen második, Sebastian Vettel pedig harmadik lett – elválasztva egymástól az általában „párban járó” Mercedeseket.

Érthető, hogy a hazai közönség által is feltüzelt Ferrari háza táján egyelőre kiváló a hangulat, s mindenki abban bízik, a mostani remeklés vasárnap is megismételhető lesz. A Ferrari elnöki posztját múlt ősz óta betöltő Marchionne elégedett legénysége eddigi teljesítményével. „A második és harmadik helyünk nem puszta véletlen! Csökkentettük a Mercedesszel szembeni hátrányunkat, és pontosan erre is számítottunk” – fogalmazott az olasz. Szavai persze némiképp ellentmondanak a csapat nyilatkozatainak: Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen ugyanis a kvalifikáció után azt mondták, meglepte őket, hogy ennyire jó formában vannak.

Marchionne ugyanakkor már a távlatokat is pozitívan látja. „Alig várom már 2016-ot, fantasztikus lesz, és rendkívül izgatottan várom, mit érhetünk el akkor! Szívből gratulálok a csapatnak, kiváló munkát végeztek itt, és az eredmény önmagáért beszél” – lelkendezett.

Az elnök végül arról a Kimi Räikkönenről is nyilatkozott, akinek szerződéshosszabbításán korábban igen sokáig gondolkodott, s aki most idei legjobb rajthelyezését szerezte meg a csapat hazájában. „Arra számítottam, hogy Kimi a szerződéshosszabbítása után nyugodtabban áll majd a munkához, hiszen már csak a vezetésre kell koncentrálnia. Pontosan így is lett. Nagyszerű versenyző” – méltatta 2007 bajnokát.

Forrás: www.telesport.hu – RSS