Márciusi tizenhét másodperc újrajátszása

Bár az igazi izgalmak majd a négyes döntőben jönnek, a fiú ifjúsági vízilabda-bajnokság alapszakaszának utolsó két fordulója sem ígérkezik unalmasnak. Nem is beszélve a Vasas és a BVSC márciusi mérkőzésének utolsó tizenhét másodpercéről.

Pusztai Viola Bár a fiú ifjúsági vízilabda-bajnokság 23. fordulójában kiemelten foglalkoztunk a két rangadóval, az Eger–KSI és a BVSC–UVSE mérkőzésekkel, érdemes a pénteki játéknap előtt áttekinteni, mi történt vasárnap, illetve mi várható az alapszakasz utolsó két fordulójában.

A 23. forduló után

A KSI az Eger elleni magabiztos 12-6-os győzelmével nagy lépést tett afelé, hogy az alapszakasz első helyén végezzen. Miután az egész bajnokságban eddig csak két vereséget elszenvedő csapat kedden, a 26. fordulóból előrehozott mérkőzésen medencébe ugrott Szombathelyen, s nyert 19-6-ra, így behozhatatlan előnyre tett szert. Azaz az utolsó két fordulótól (a 25. fordulót korábban lejátszották) függetlenül megnyerte az alapszakaszt. Az UVSE-t a BVSC-től elszenvedett 10-9-es vereség ellenére sem fenyegette, hogy kicsúszik a négy közül, s most már az is eldőlt, hogy a második helyen végez.

P1080330A harmadik és a negyedik helyért azonban még mindig komoly csata folyik az Eger, a BVSC, a Vasas és az FTC között. Az Eger és az FTC az utolsó fordulóban várhatóan ki-ki meccset játszik, a szezonban a két csapat első meccsét a zöld-fehérek nyerték 7-5-re hazai medencében. A 25. fordulóban a papírforma mindkét együttesnek győzelmet ígér, így ha az FTC nyer, és pontszámban beéri az Egert, akkor az egymás elleni eredmény miatt megelőzi.

A Vasas annyival könnyebb helyzetben van, hogy az utolsó két fordulóban a tabella végén helyet foglaló Szolnokkal és a Kaposvárral találkozik. Tehát, ha nem történik óriási meglepetés, akkor hat ponttal gazdagodik. Az összesítésben 58 pontot jelentene, azaz ha az Eger kikap az FTC-től, akkor mindkét csapatot megelőzné az egymás elleni jobb gólkülönbségnek köszönhetően. Ha az Eger legyőzi az FTC-t, akkor értelemszerűen a Vasas előtt végezne, az FTC pedig mögötte.

De van még egy csavar a történetben… Arról azonban később.

Nézzük, hogy áll a jelenleg negyedik helyezett BVSC. Tegyük fel, hogy az utolsó fordulóban biztosan hozza a három pontot a középmezőnyben szereplő Szeged ellen. Az 57 pontot jelentene a zuglóiaknak, és ha legalább egy pontot szereznek a már alapszakaszgyőztes KSI-vel szemben, akkor az egymás elleni jobb gólkülönbségének köszönhetően biztosan az FTC előtt végeznek, pontegyenlőség esetén. Ha két vagy három pontot tart otthon a KSI elleni meccsen, akkor az FTC-t és a Vasast is megelőzi.

És ha kikapna a KSI-től, akkor sincs még semmi veszve…

Az a bizonyos tizenhét

Történt még március 13-án, a 14. fordulóban… A BVSC a Vasas otthonába látogatott, és a meccs vége előtt 23 másodperccel 10-10 állt az eredményjelzőn. A zuglóiak közül kiállították az egyik játékost, a hazaiak emberelőnyben kapura lőttek, de a kapus védett, a kipattanóért folytatott harc során a játékvezető kontrát fújt. A vendégek lefordulás és egy-két passz után gólt lőttek, azaz 17 másodperccel a meccs vége előtt 11-10-re vezettek.

Csakhogy a középkezdés előtt a zsűri jelezte, hogy a korábban kiállított játékos továbbra is a medencében tartózkodik, holott kipontozódott. A játékot nem indították el. A zsűri és a játékvezetők tanácskozása végén az a döntés született, hogy visszavonják a BVSC gólját, a Vasasnak pedig ötméterest ítéltek. Így a meccs végén a piros-kékek 11-10-es győzelmét mutatta az eredményjelző.

A BVSC óvott: mivel a gól után a játékot nem kezdték el, így a játékvezetőknek csak ki kellett volna küldeni a medencéből a kipontozódott játékost. Az ellenőr azonban észrevételezte, hogy miután nem hagyta el a kiállítását követően azonnal a medencét, azt játékba avatkozásnak kell minősíteni. A játékvezetők ez alapján jártak el, csakhogy az MVLSZ versenybíró-bizottsága a zuglóiak óvása után ezt az álláspontját tévesnek minősítette, és egy hónappal később úgy határozott, hogy az eredményt visszaállítja a döntés előtti állapotra, és elrendeli a mérkőzés utolsó 17 másodpercének az újrajátszását.

Azaz a két csapat egymás elleni mérkőzése jelenleg a negyedik negyedben, 17.43 másodperccel a lefújás előtt, a BVSC 11-10-es vezetéséről folytatódik. Ha a maradék időben a Vasas nem egyenlít, akkor a BVSC helye biztos a négyes döntőben. Minden más esetben mindkét csapat őrült számolgatásba kezdhet. Már ha a BVSC nem győzi le a KSI-t…

Hát, itt tart most a történet.

Serdülőbajnokság

A serdülőbajnokságban már csak a negyedik helyért folyik óriási harc az FTC és Vasas között. A KSI megnyerte az alapszakaszt, az UVSE és a BVSC még helyet cserélhet a második és a harmadik helyen, amennyiben utóbbi legyőzi pénteken a KSI-t. A Vasasra ebben a bajnokságban is igaz: a két sereghajtó ellen kötelező a hat pont, de azzal is akkor tudják megelőzni a jelenlegi negyedik helyezett FTC-t, ha az kikap az Egertől. Az Eger ellenben győzelme esetén sem előzné már meg a Vasast, így ők kiszálltak a négyes döntőért folytatott harcból.

Gyermekbajnokság

A gyermekbajnokságban az alapszakasz végén bajnokot avatnak, helyesebben a KSI-nek a BVSC elleni sikere esetén már pénteken. A sportiskolások a 26. fordulóból előrehozott mérkőzésen 30-6-ra győzték le a Szombathelyt, de valószínűleg a zuglóiak is megszerzik a három pontot a Szeged ellen. Az első helyért folytatott versenyfutásban fej fej mellett haladó fővárosi csapatok között jelenleg három pont a különbség, miután a BVSC a 23. fordulóban alulmaradt a harmadik UVSE-vel szemben. Miután a két együttes első meccsét a KSI nyerte 15-8-ra, így a BVSC-nek nyolc góllal kellene felülmúlnia vetélytársát ahhoz, hogy megszerezze a bajnoki címet. A hét nem lenne elég, mert a KSI elképesztő, 306-os gólkülönbséget tudhat magáénak (502 dobott gól, 196 kapott), míg a BVSC neve mellett ez a szám 156.

FIÚ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG, 23. FORDULÓ
BVSC–UVSE 10-9, Szentes–Szolnok 24-4, Vasas–Tatabánya 15-7, Honvéd–FTC 4-11, Kaposvár–Szombathely 6-11, Debrecen–Szeged 6-7, ZF-Eger–KSI 6-12
A 26. fordulóból előrehozott mérkőzésen: Szombathely–KSI 6-19
A bajnokság állása: 1. KSI 69 pont, 2. UVSE 61, 3. Eger 55, 4. BVSC 54
FIÚ-SERDÜLŐBAJNOKSÁG, 22. FORDULÓ
BVSC–UVSE 11-12, Szentes–Szolnok 22-6, Vasas–Tatabánya 11-6, Honvéd–FTC 3-14, Kaposvár–Szombathely 12-14, Debrecen–Szeged 11-14, ZF-Eger–KSI 3-10
A 26. fordulóból előrehozott mérkőzésen: Szombathely–KSI 2-17
A bajnokság állása: 1. KSI 72 pont, 2. UVSE 63, 3. BVSC 61, 4. FTC 49
FIÚ-GYERMEKBAJNOKSÁG, 22. FORDULÓ
BVSC–UVSE 6-10, Szentes–Szolnok 17-14, Vasas–Tatabánya 20-7, Honvéd–FTC 11-13, Kaposvár–Szombathely 5-20, Debrecen–Szeged 6-11, ZF-Eger–KSI 7-16
A 26. fordulóból előrehozott mérkőzésen: Szombathely–KSI 6-30
A bajnokság állása: 1. KSI 72 pont, 2. BVSC 66, 3. UVSE 62, 4. Vasas 51

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS