Märcz Tamás: reális helyen végeztünk a világligán

A szövetségi kapitány szerint reálisnak mondható eredmény született a világliga belgrádi nyolccsapatos szuperdöntőjében, ahol az ötödik helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott.

“Nagy segítség volt a világliga abban, hogy tétmérkőzésen láthattam ezeket a játékosokat, persze még jobb lett volna, ha mondjuk a szerbek vagy a horvátok ellen is tudunk játszani. Ugyanakkor jó torna volt és kellőképpen nehéz, amelyen azt gondolom, ezzel a nem komplett csapattal a negyedik-ötödik hely körül volt a realitás”

– nyilatkozta a szakvezető, hozzátéve, hogy a négybe jutásra nagy esély volt (az ausztráloktól ötméteresekkel kapott ki a csapat a negyeddöntőben).

A kapitány hangsúlyozta, az otthon maradt játékosok továbbra sem érezhetik magukat páholyban a világbajnoki részvétel szempontjából, hiszen addig még jó néhány közös edzés vár a csapatra.

Märcz Tamás elmondta, szerdán folytatják a munkát a Margitszigeten, addig még biztosan szűkül valamennyire a keret, amely először Hollandiával gyakorol majd közösen. Ezt követően pedig a BENU Kupán lesz érdekelt, ahová még Görögország és Franciaország érkezik. A jövő vasárnap kezdődő felkészülési torna után jelöli ki a szakember 13 fős vb-keretét, amely először Japánba utazik, és onnan megy majd át a dél-koreai Kvangdzsuba.

A júliusi világbajnokságon két olimpiai kvótát osztanak ki.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS