Marozsán Fábián öt játszmában legyőzte Richard Gasquet-t a US Openen

Marozsán Fábián öt szettben legyőzte Richard Gasquet-t az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójának hétfői játéknapján.

Marozsán

A US Openen pályafutása során először főtáblás a magyar teniszező

Marozsán Fábián, aki 92. a világranglistán, először csapott össze a 37 éves franciával (55.), aki karrierje legjobbjaként hetedik is volt az ATP-rangsorban.

A mérkőzésen a fogadóirodák előzetesen Gasquet-t tartották esélyesebbnek, de a 23 éves Marozsán az első két játszmában irányított, szórta a nyerő ütéseket, és simán, 57 perc alatt mindkettőt megnyerte.

A magyar játékos a harmadik felvonásban, 5:3-as előnynél a mérkőzés megnyeréséért szerválhatott, de a találkozó során először elveszítette adogatását, majd – bár fogadóként volt két meccslabdája – a rövidítésben alulmaradt. A negyedik etap szinte ugyanilyen forgatókönyv szerint alakult: Marozsánnak ezúttal 5:4-nél volt lehetősége kiszerválni az összecsapást, majd miután ismét nem járt sikerrel, az újabb tiebreak is a franciáé lett.

A döntő játszma újabb fordulatot hozott, a magyar sportolón nem látszott a harmadik és a negyedik szett elvesztése miatti csalódottság, ismét pontosabban, hatékonyabban teniszezett, és 3 óra 21 perc után győzelmet ünnepelhetett.

Marozsán 15, Gasquet 13 ászt szervált a találkozón. A magyar teniszező következő ellenfele is egy francia játékos, a 22. helyen kiemelt Adrian Mannarino lesz.

US Open

Férfiak, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

Marozsán Fábián – Richard Gasquet (francia) 6:3, 6:1, 6:7(5), 6:7(1), 6:2

(MTI)

Balázs Attila a harmadik kiemelt Medvegyevvel kezd

Fiona Crawley Jani Réka után búcsúztatta Babos Tímeát is a US Open selejtezőjében

Post Views: 2

JochaPress