Marquez magáról szóló képregényt mutatott be

Bulvár

2016. április 16. szombat, 18:59

Marc Marquez leleplezett egy új, az életéről szóló képregényt, mellyel arra akarja ösztönözni a következő generációt, hogy lépjenek a nyomdokaiba. Az előadást követően a kétszeres világbajnok a könyvvel kapcsolatos érzéseiről és reményeiről is beszámolt.

A Repsol Honda pilótájának életét taglaló hivatalos képregény bemutatóján a spanyol versenyző mellett több mint 200 gyerek is részt vett. A Marc Marquez: The Story of a Dream (Egy álom története) Marquez történetét meséli el, attól a naptól kezdve, amikor négy éves korában karácsonyra megkapta az első benzinnel működő motorját, egészen addig, amíg az első MotoGP bajnoki címet megnyerte. A könyv a pilótáról szóló kevésbé, ismert történeteket meséli el, olyanokat, amelyek a gyermekkorából, és a bajnoki címet megelőző fiatal kori versenyzéseiről valók. Sok anekdotát, és inspiráló fejezetet tartalmaz a pályán, és azon kívüli életéről, melyek közül a legtöbb most először kerül elbeszélésre.

MM-1

A képregényben, amit úgy terveztek, hogy minden korosztály számára olvasmányos legyen, a versenyező emberi értékeivel ismerkedhetünk meg, amelyekre a családja és környezete tanította gyermekkorától kezdve. A Repsol és Marc Marquez már közel 10 éve szoros kapcsolatot ápolnak – amely a pilóta 2008-as hondás debütálásánál jóval korábbra nyúlik vissza –, amelynek az alapja: az áldozatkészség, az alázatosság, az újítás, a kiválóság szelleme, és a csapatmunka.

MM-2

A spanyol a következőket nyilatkozta a bemutatót követően: „A képregény leginkább a gyermekkoromra fokuszál, mivel ez az alap, ahonnan minden projekt elkezdődik. A gyerekkorod alatt, teszed meg az első lépéseid, az én esetemben ez a motorozás megtalálását jelentette. A családomnak köszönhetően megtudtam valósítani az álmom, ami az volt, hogy világbajnok legyek. Nagyon boldog vagyok, és csak annyit remélek, hogy a képregény inspirálni fog néhány fiút vagy lányt.”

MM-3

Marquez beszélt azokról a sorsdöntő pillanatokról is, amelyek szerinte befolyásolják egy versenyző életét. „Négy vagy öt pillanat van, ami meghatározza egy pilóta karrierjét különösen a kezdetekkor, és ezekre reflektál a képregény. De nem csak a jelen pillanatai, amit már mindenki ismer. Vannak momentumok a gyermekkoromról, és történetek, amelyek azokra a személyiségjegyekre reflektálnak, amikkel már kiskorom óta rendelkezem, azok, amelyek kicsit kevésbé ismertek.”

Forrás: www.formula.hu – RSS