Marquez miatt teljesített ilyen jól idén a Yamaha

Motor

2015. december 22. kedd, 14:43

Lin Jarvis, a Yamaha csapatfőnöke szerint a Repsol Honda fiatal spanyoljának 2014-es eredményei sarkallták arra a mérnököket és a versenyzőket egyaránt, hogy minden eddiginél nagyobb koncentrációval vágjanak neki a 2015-ös évadnak.

Egy évvel ezelőtt Marc Marquez valósággal letarolta a MotoGP-t: az első tíz futamot zsinórban megnyerte, s összességében 13 győzelmet szerezve könnyedén húzta be második királykategóriás címét. Az idei szezonban azonban főként a bukásaival hívta fel magára a figyelmet a spanyol, miközben az évad nagy része a yamahások párharcáról szólt, amelyből végül öt ponttal Jorge Lorenzo került ki győztesen. Lin Jarvis, a Yamaha főnöke szerint épp Marqueznek köszönhető, hogy idén annyira erős teljesítményt nyújtottak a hangvillások, hogy az egyéni mellett a konstruktőri és a csapat vb-címet is bezsebelték:

22686_orig_5f2aebb7041d539abbb86c46e799b491
 
„Az egyik dolog, ami igazán lenyűgözött, az a pilóták hozzáállása volt ehhez a szezonhoz” – nyilatkozta az Autosportnak Jarvis. „Marquez alaposan elkalapált minket a tavalyi évad elején. Műszaki oldalról is komoly reakciót váltott ez ki, a mérnökeink ugyanis rengeteget dolgoztak új megoldások kifejlesztésén, emellett a versenyzőink is megértették, hogy Marquez ellen csak úgy nyerhetnek, ha rendkívül koncentráltak, felkészültek és elhívatottak lesznek. Ezt láthattuk is mindkét motorosunktól. Úgy vágtak neki ennek az idénynek, hogy küldetésük volt.”
 
A csapatfőnök ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy Marquez 2016-ban valószínűleg még erősebben fog visszatérni, így nem számít sétagaloppra a következő idényben: „Nagyon nehéz és intenzív verseny vár ránk jövőre. A múltban, amikor Valentino és Jorge együtt versenyeztek nálunk, sikerült zsinórban megnyernünk mindhárom világbajnoki címet” – idézte fel a 2008-as, 2009-es, 2010-es esztendőket Jarvis. „Nem volt egyszerű, de összejött. Nekünk van a legjobb csapatunk és a legjobb mérnökeink, és rendkívül keményen fogunk próbálkozni, hogy jövőre ismét megcsináljuk ezt.”

Forrás: www.formula.hu – RSS