Másik hullámhosszon

Szinte pontosan egy év óta Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjával készül a 19 éves Takács Tamara, aki hivatalosan december óta a Vasas kajakosa. A korosztályos versenyek számos szép eredménye után most a račicei felnőtt Világ Kupa-viadalon elért K–1 1000 méteres sikerével hívta fel magára a figyelmet.

reb Takács Tamara le sem tagadhatná, hogy néhány centivel a föld felett lebeg, a mosolygós, vidám hangja elárulná. Az öröm jogos, két nappal ezelőtt önmagát is némileg meglepve nyerte meg a K–1 1000 méteres – nem olimpiai – számot a račicei felnőtt VK-n.

„Egy éve Bodonyi Dóra remekelt ugyanott, bíztam benne, hogy nekem is sikerül. De hogy ennyire, arra azért nem számítottam” – mondja a 19 éves kajakos. Az előfutamból egyből a döntőbe jutott, s ott kortársát, a jeles edző brit színekben versenyző lányát, Simon Rebekát előzte meg. A siker már csak azért is értékes, mert Rebeka a korosztályos világversenyeken rendre Takács előtt végzett.

„Nagyon magabiztos volt Tamara, végig uralta a versenyt. Bár nem olimpiai számban versenyzett, ebben a korban nagyon fontos, ha az ember Világ Kupa-versenyen, felnőttmezőnyben tud győzelmet aratni. Jó visszaigazolás volt neki a viadal” – értékelte Takács teljesítményét Hüttner Csaba, utánpótlás-vezetőedző a szövetség honlapján.

„Áh, dehogy, a lányok nem viccelnek ilyenekkel, nagyon komolyan veszik-vesszük” – feleli nevetve a kérdésre, miszerint froclizta-e a „félig” honfitársat amiatt, hogy ezúttal neki jött ki jobban a lépés.

takacs_tamara_mkksz

Takács Tamara lendületet kapott a račicei VK-diadaltól  •  Forrás: MKKSZ

A pályafutását meghatározó lökést azonban nem a felnőtt Világ Kupa-viadal megnyerése jelentette, hanem hogy nagyjából egy éve Győrből Budapestre tette át a székhelyét. Tavaly, a melegvizes edzőtáborozás alkalmával Fábiánné Rozsnyói Katalin mesteredző csoportjával, így az olimpiai bajnoki ezüstérmes férfinégyes tagjaival készülhetett.

„A srácok mutattak be Kati néninek, mert nem ismert. Viccesen indult a viszonyunk, mert rácsapott a hátsómra, és azt mondta, jó alany vagyok. Az edzőtáborozás alatt sokszor felkerestem, rengeteget beszélgettünk, a fiúk már szinte bosszankodtak, amiért lefoglalom az edzőjüket.”

Takács és a kiváló tréner végül arra jutott, sokra vihetnék közös munkával, így az ifjúsági maratoni világbajnok kajakos már az előző nyáron is vele dolgozott, december óta pedig hivatalosan is a Vasas versenyzője.

A karizmatikus edző az edzésmunkában kérlelhetetlen, és sokan tartanak is tőle, de Tamara ezt nem érti:
„Nehezen szoktam meg Kati néni stílusát, mert nála aztán hatványozottan igaz, hogy ami a szívén, az a száján. A fiúkat olykor keményen kiosztja, de velem mindig kedves. Bátorít, ösztökél, én pedig néha már kicsit aggódom is, miért nem mond soha semmi rosszat.”

Győrben természetesen nem örültek annak, hogy távozik a versenyzőjük, de kulturált keretek között váltak el. Takács pedig az első pillanatoktól nagyon lelkesen élte meg, hogy az általa az ország egyik legjobb szakemberének a keze alá került, akinek szinte minden tanítványa olimpiai szereplésig, világverseny-aranyakig jutott. „Főleg fejben rakott össze. A pályafutásom legmeghatározóbb döntése volt, hogy megkértem, foglalkozzon velem” – méltatja mesterét Takács.

Az új stílus mellett az edzésmunkát sem volt könnyű megszokni. „Az első néhány hét teljesen leszívott, hiszen már a fiúk vízén sem könnyű maradni. Megtörtént, hogy a fordulóban egyszerűen ledobtam a horgonyt, nem bírtam tovább lapátolni. Aztán persze belerázódtam, de ennyire intenzív munkában még sosem volt részem.”

Amelynek eredménye a VK-siker is. Takács reméli, hogy a közvetlen vetélytárs, Simon Rebeka megelőzése jó jel lehet a szezonra, amelyben célja, hogy K–1 500 méteren indulhasson az U23-asok között a minszki korosztályos világbajnokságon.

„Minden más csak ajándék lenne.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS