Másik Valkusz Mexikóban

Valkusz Máté egyesben, illetve a német Louis Wessels oldalán párosban is elődöntőbe jutott a mexikói Meridában zajló G1-es junior teniszviadalon. Szintén a döntőért játszhat a duók között Udvardy Panna, aki a szlovén Hana Mrazzal nyert.

UP-info Megismétlődik, ami Mexikóvárosban? Eredményjelző sem kellett ahhoz, hogy Valkusz Máté testbeszédéből leolvassuk, nem megy neki a játék. Bár a meridai egyes kategóriájú junior teniszverseny első kiemeltje az első szettet 6-4-re megnyerte a kvalifikációból érkező portugál Duarte Vale ellen, a másodikban – úgy, ahogyan egy hete a kanadai Benjamin Sigouin ellen, szintén a nyolc között – semmi sem jött be neki.

Valkusz Máté egyre jobb formában. Forrás: huntennis.hu

Valkusz Máté menetel  •  Forrás: huntennis.hu

Hiába sikerültek nagy százalékban az első szervái, az ellenfél remekül fogadott, agresszíven támadott, sokszor jött fel a hálóhoz, és mindez nyerőnek bizonyult. Valkusz olykor pedig egykedvűen sétált a pálya egyik sarkától a másikig, nem bízva abban, hogy a játszmában lesz még bármi keresnivalója. Nem is volt, elveszítette 6-1-re.

Most azonban másképp alakult a forgatókönyv, mint Mexikóvárosban. Ebben kulcsszerep játszott, hogy a tizenhét éves magyar játékos a harmadik szett elején hárítani tudta a portugál bréklabdáját, és az sem zökkentette ki, ha bírói ítélet miatt már megnyert pontot kellett újra begyűjtenie. A döntő játszmában már az ő akarata érvényesült, s bár 4-1-nél ajándékszámba menő labdát és játékot adott riválisának, 6-4, 1-6, 6-2-re nyert.

Sokat nem pihenhetett, hiszen a német Louis Wessels-szel második kiemeltként az ötödik helyen rangsorolt Isaj Oliel, Benjamin Sigouin izraeli, kanadai kettős várt rá. Valkuszt akár fűthette a visszavágása a múlt heti, Sigouintól egyesben elszenvedett vereségért, mindenesetre lemásolta a nem sokkal korábbi „szinglimeccse” forgatókönyvét. Német társával behúzták az első szettet, ám a második a riválisé lett, így következhetett a párosok speciális rövidítése, amely aztán Valkuszéké lett. A két háromjátszmás találkozót követően jól jön a kevés pihenő a magyar fiúnak, amely a két elődöntőig vár rá.

Udvardy Pannának is lesz dolga a legjobb négy között. Bár egyesben a 16 között búcsúzott, a szlovén Hana Mrazzal alkotott kettős igen hatékony, még csak játszmát sem engedett az ellenfeleknek a negyeddöntőig vezető úton. A sorminta nem szakad meg, ugyanis a Abigail Seiatnikov, Dominique Schaffer amerikai, perui duó ellen is 6-4, 7-6-ra győztek.

A részletes eredményeket az ITF oldalán találja meg.

Előző napi beszámolónkat itt olvashatja el.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS