Másodosztályú csapat edzője lett a Liverpool egykori játékosa – HIVATALOS

Az aktív játékosként a holland válogatottban is szereplő egykori támadó edzőként továbbra is szerényebb szinten bontakozhat ki…

A belga másodosztályú Beerschot együttesének új edzője az egykori holland válogatott támadó, Dirk Kuyt lett az aktuális idény hátralévő részére.

A 43 éves szakember aktív játékosként emlékezetes éveket töltött a Feyenoord (2003-2006 és 2015-2017), a Liverpool (2006-2012) és a Fenerbahce (2012-2015) alkalmazásában. Kuyt a rotterdamiakkal és az isztambuliakkal többek közt egy-egy országos bajnoki címet nyert, míg a “vörösöknél” Ligakupa-győzelemig, illetve egy elveszettt BL-döntőig jutott 2007-ben. A Liverpoolnál hat idény alatt 285 mérkőzésen 71 gólt szerzett.

Annak idején 2004 és 2014 között 104 pályára lépés alatt 24 alkalommal talált be a holland válogatott színeiben.

Kuyt korábban a Feyenoord U19-es csapatát is edzett, utoljára pedig a holland másodosztályú ADO Den Haag együttesét irányította, de 2022 novemberében mindössze 17 meccs után megköszönték a munkájt, azóta mostanáig sehol nem vállalt szerepet.

A Beerschot tizenhat forduló után 32 ponttal a tabella második – még feljutó – helyét foglalja el a belga második vonalban.

fociclub

A Másodosztályú csapat edzője lett a Liverpool egykori játékosa – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.