Másodszorra is vereség

Második mérkőzését is elvesztette a budai Tüskecsarnokban zajló utánpótlástornán a magyar U18-as jégkorong-válogatott. Az ifik ez alkalommal a cseh Sparta Prahától kaptak ki, 6-1-re.

STJ Nem volt sok ideje a szerda esti, Ukrajnától elszenvedett 4-1-es vereség elemezgetésére a magyar U18-as jégkorong-válogatott szakmai stábjának. Csütörtökön délelőtt ugyanis újra pályára kellett lépnie az ificsapatnak a Négy Nemzet-torna keretében (a korosztály elitjének másik feléből összeállított gárda eközben a kanadai Calgaryban vendégszerepel). Fodor Szabolcs és Peterdi Imre annyit változtatott az összeállításon, hogy a Sparta Praha ellen Nagy Kristóf védte a kaput, és a csatárok közül kimaradt Vincze Gergő.

Eddig nem jelentett előnyt a hazai pálya Fotó: hg.hu

Eddig nem jelentett előnyt a hazai pálya  •  Fotó: hg.hu

Az első harmad igazán remekül alakult: előbb emberhátrányt sikerült kivédekezni, majd a 12. percben a magyar csapat megszerezte a vezetést. Türmer Gábor előkészítése után Korchma Bence mattolta a prágaiak kapusát, Jan Micánt. Az első játékrészben nem is esett több gól (1-0). A folytatásban gyorsan egyenlített a Sparta: a 25. percben Lukáš Rousek volt eredményes. A felvonást még páros kiállítás is színesítette, a 30. percben a mieinktől Makovics Bence a kapus akadályozásáért, az ezt megtorló Ondřej Šišolák pedig durva játékért volt kénytelen két-két percet a büntetőpadon eltölteni. A második 20 perc 1-1-es eredménnyel zárult.

Az utolsó játékrész nem várt fordulatot hozott, a cseh elitklub fiataljai alaposan megszórták a mieinket. A harmadból mindössze 1 perc 9 másodperc telt el, amikor Ondřej Psenicka a cseheknek szerzett vezetést, majd 53 másodperccel később megint középkezdés következett, mert Jakub Wojnar is betalált. A 44. percben Makovics Bence begyűjtötte a második kiállítását is, a Sparta pedig 43 másodperc alatt gólra váltotta a fórt. A magyar szakvezetőség időt kért, de már ez sem segített. Az 50. percben Balajthy Dániel mehetett a büntetőpadra, és a prágaiak ezt az esélyt sem szalasztották el, már az ötödik góljukat ünnepelhették. A kegyelemdöfést 59 másodperccel később – immár egyenlő létszámnál – Matej Flídr adta meg a magyar csapatnak, így a vége 6-1-es Sparta-győzelem lett.

A magyar válogatottra ma még vár egy fellépés, 20.10-től Lengyelország lesz az ellenfél.

Az U18-as válogatott mérkőzései a Tüskecsarnokban
Magyarország–Ukrajna 1-4
Magyarország–Sparta Praha 1-6
December 29., csütörtök, 20.10: Magyarország–Lengyelország
December 30., péntek, 11.00: a 3. helyért, 14.10: döntő

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS