Másra koncentrál mostantól a Honda

F1

2016. április 9. szombat, 08:08

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: McLaren-Honda

A McLaren F1-es motorpartnere szerint sikerült túljutniuk a tavalyi problémák jelentős részén, ezért a japánok úgy érzik, végre elkezdhetnek konkrétan az erőforrás fejlesztésével is foglalkozni.

A McLaren és a Honda a 2015-ös Formula-1-es évad kezdete előtt kötött ismét házasságot, ám első közös évük tragikusan sikerült, hiszen mind motorerőben, mind megbízhatóság terén jelentős lemaradásban voltak a riválisokhoz képest. A japán gyártó a tél folyamán mindent megtett, hogy kiküszöbölje ezeket a problémákat, és saját elmondásuk szerint az egyik legnagyobb gyengeségüket jelentő energia-visszanyerés, valamint a megbízhatóság terén is jelentős előrelépést tettek – igaz, Jenson Button mégis műszaki hiba miatt volt kénytelen feladni a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjat. A Hondánál ennek ellenére úgy érzik, végre elkezdhetnek az erőforrás teljesítményére fókuszálni:

McLaren-Bahrein

„Elsősorban a megbízhatóságra koncentráltunk, és úgy érzem, javultunk is ezen a téren, noha Bahreinben is voltak még problémáink” – nyilatkozta Yusuke Hasegawa, a Honda motorfőnöke a Motorsport.com hasábjain. „Mostantól a belsőégésű motorunk erejére fogunk fókuszálni, mivel a jelenlegi teljesítmény még nem elég ahhoz, hogy helyünk legyen a Q3-ban. Ugyanakkor szerintem a mostani állapot már elfogadható.”

Arra a kérdésre, hogy hasonló eredményekre számítottak-e a szezon kezdete előtt, így felelt a szakember: „Úgy gondolom, nagyjából erre számítottunk. Ilyesmi helyezésekre számítottunk. Még mindig nem a legjobb, de már elfogadható, azt hiszem.”

A Hondának jelenleg még 14 fejlesztési zseton áll a rendelkezésére az idény során, a sajtóhírek szerint pedig ennek egy részét már a Spanyol Nagydíj előtt fel kívánják használni. Hasegawa szerint az egyenesekben továbbra is hátrányban vannak, így elsősorban a motorerő javítására szeretnének költeni:

„Valószínűleg a motor erejére és az energia-visszanyerésre használjuk majd a zsetonokat, de ez egyelőre nyitott kérdés. A megbízhatóságra nem hiszem, hogy költenünk kellene. Természetesen szükség van néhány változtatásra, hogy javuljon a teljesítményünk, és ha már nagyobb motorerő áll majd rendelkezésünkre, más területeken is módosítanunk kell, hogy biztosítsuk a megbízhatóságot. Úgy gondolom, a motorerő növelésének mindig együtt kell járnia a megbízhatósággal.”

Forrás: www.formula.hu – RSS