Massa megismételné a tavalyi szezonkezdetet

F1

2016. március 12. szombat, 08:20

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: Zak Mauger/Williams

Már egy hét sincs hátra, és Melbourne-ben kezdetét veszi a 2016-os F1-es évad. A Williams brazil pilótája szeretné ismét erősen kezdeni a szezont, míg Valtteri Bottas feledtetné tavalyi hiányzását.

Ahogy az összes többi csapatnál, a Williamsnél is már alig várják, hogy a jövő hétvégén végre felbőgjenek a motorok a melbourne-i Albert Parkban. Pat Symonds szerint a hagyományosan buckás 1-es kanyar az idei évre vélhetően simább lett az újraaszfaltozásnak köszönhetően, emellett a gyors 11-es és 12-es fordulókra hívta még fel a figyelmet, ahol roppant mozgékony autó szükséges. „Olyan beállítást kell találnia a csapatoknak, amely jó tapadást biztosít alacsony tempónál, de egyúttal stabilitást is ad a nagyobb sebességeknél” – magyarázta a szakember.

Massa_Barcelona_Williams

A 2015-ös évad felemásan indult Ausztráliában a grove-i csapat számára, hiszen Felipe Massa a remek negyedik helyen ért célba, Valtteri Bottas azonban végül rajthoz sem tudott állni, köszönhetően az időmérő edzésen elszenvedett hátsérülésének. A két pilóta ezeknek megfelelően beszélt a várakozásokról az istálló sajtóközleményében:

„Ausztrália mindig tökéletes hely a szezonkezdéshez: fantasztikus ország, és mindenki szeret odautazni, ráadásul az ottani versenyeken mindig bármi megtörténhet” – magyarázta Massa. „Már nagyon várom, hogy elkezdődjön az idény, remélem, hasonlóan jó szerepléssel indíthatunk, mint tavaly. Remélhetőleg az autónk egyből versenyképes lesz, ez a legfontosabb. Rendkívül optimista vagyok, hogy jó első futamot teljesíthetünk és remek szezon áll előttünk.”

Bottas_Barcelona_Williams

„Melbourne egy kiváló város, mindig nagyon élvezem, amikor odamegyünk” – vette át a szót Bottas. „Az emberek kedvesek, és általában az időjárás is remek. Mivel ez az év első nagydíja, ez egy roppant izgalmas időszak mindenki számára. Nagyon szeretem magát a pályát is, nekem az egyik kedvencem a teljes Formula-1-es naptárban. A tavalyi év csalódást jelentett számomra a hátsérülésem miatt, de idén már alig várom, hogy erős eredménnyel kezdhessük a szezont” – zárta mondandóját a finn, aki egyébként brazil kollégájához hasonlóan egy szett közepes, öt garnitúra lágy és hét szuperlágy keverékű abroncsból gazdálkodhat majd az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén.

Forrás: www.formula.hu – RSS