Retro – Alonso és Schumacher fej-fej mellett

Retro

2016. március 12. szombat, 09:38

Szerző: Balogh Tamás; Fotók: DPPI

Izgalmas versennyel vette kezdetét a 2006-os F1-es évad: bár sokáig a pole-pozícióból induló Michael Schumacher vezette a Bahreini Nagydíjat, a második kerékcserék után Fernando Alonso mögé került.

Több fontos változás is várt a Formula-1-re a 2006-os évad elején. Az egyik az időmérő edzés lebonyolításának radikális megváltozása volt: az idénynyitó Bahreini Nagydíj volt az első alkalom, ahol három szakaszra bontották a kvalifikációt. Másrészt ezen a hétvégén mutatkozott be a Super Aguri csapata, míg az előző évek két sereghajtó istállója, a Jordan és a Minardi új neveken, Midlandként és Toro Rossóként sorakozott fel a rajtrácsra, a BAR helyett pedig immáron a Honda teljesen gyári csapatát üdvözölhettük a mezőnyben.

Alonso_Schumacher_2

A legfontosabb újítás azonban talán a kerékcserék újbóli engedélyezése volt a futamok során: az egy évvel korábbi tiltás nem nyerte el a pilóták és a csapatok tetszését, ezért döntöttek így az illetékesek. Sokak szerint épp a Bridgestone kevésbé jól sikerült megoldása tehetett a Ferrari 2005-ös gyengélkedéséről, és ezt az elméletet erősítette a tény, hogy a bahreini időmérőn Michael Schumacher és új csapattársa, Felipe Massa bérelték ki az első rajtsort.

A március 12-én rendezett futam azonban már nem a maranellóiak házon belüli csatájáról maradt emlékezetes, hanem a hétszeres világbajnok és a címvédő Fernando Alonso gigászi taktikai küzdelméről. A Renault-t erősítő spanyol csupán a negyedik helyre kvalifikálta magát szombaton, ám már az első körben áthámozta magát Jenson Buttonön és Massán, és Schumachert sem hagyta meglógni az élen. Pedig Massa mindent megtett, hogy megnehezítse Alonso életét – igaz, nem készakarva –, hiszen egy megpördülése során kis híján kiütötte ellenfelét a versenyből.

Schumacher és Alonso között az első bokszkiállások után sem változott a sorrend, ez azonban már nem volt elmondható a második kerékcserékről. A renault-s ugyanis tovább kint tudott maradni a használt gumikon, s miután a szerelői végeztek a cserével, a spanyol pontosan a német klasszis mellett tért vissza a pályára. Mivel azonban övé volt a belső ív az 1-es kanyarba fordulva, Alonso átvette a vezetést!

Alonso_Schumacher_3

A hétszeres vb-első persze nem adta könnyen a bőrét, végig lőtávolon belül autózott a címvédőhöz, ám végül támadást már nem sikerült indítania ellene, így Alonso győzelemmel kezdte menetelését második vb-címe felé, míg Schumacher egy második hellyel jelezte, hogy ez már nem 2005, és újra számolni kell vele is. A dobogó alsó fokára az elképesztő futamot teljesítő – a mezőny legvégéről előretörő – Kimi Raikkönen állhatott fel, néhány tizeddel maga mögé utasítva Button Hondáját. Érdekesség, hogy a leggyorsabb kört a remek előzéseket is bemutató újonc Nico Rosberg futotta meg a Williams színeiben.

Forrás: www.formula.hu – RSS