Matematikus a pályán

Gereben Lívia lett a kiemelt leány-juniorbajnokság nyolcas döntőjének legértékesebb játékosa, amellett a gólkirálynői címet is megszerezte. A Kecskeméti KA matematika-informatika tagozaton tanuló kosárlabdázójának nagy álma a külföldi sportkarrier.

Lakner Gábor A kiemelt leány-juniorbajnokság nyolcas döntőjében szinte minden a címét megvédő Soproni Darazsak Akadémiáról szólt, amelyet megszorítani sem tudtak a négynapos tornán. A rendezvény legjobb játékosát azonban nem a soproni csapat adta, hanem a hatodik helyen végzett Kecskeméti Kosárlabda Akadémia. Az IBM-érték alapján a mindössze 16 éves Gereben Lívia bizonyult a legértékesebb játékosnak, amellett a gólkirálynői címet is begyűjtötte.

A korosztályos válogatottak szereplését figyelemmel követő olvasóinknak talán nem ismeretlen a kecskeméti üdvöske neve, hiszen már 14 évesen a debreceni Európa-bajnokságon szereplő U16-os válogatott tagja volt. Tavaly pedig annak az U16-os csapatnak, amellyel Európa-bajnoki hetedik helyezést ért el, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról pedig bronzéremmel térhetett haza.

A kosárlabdához ezer szállal kötődik, hiszen a szülei is azt űzték, ma pedig már mindketten edzők. Kézenfekvő volt, hogy belőle is kosaras legyen, és bár nővérével, Dorkával együtt kipróbálták az úszást is, egy év után mindketten maradtak a parkettán. Hogy jól döntöttek, az a juniorbajnokság soproni nyolcas döntőjében is látszott, ahol Lívia igazán kitett magáért.

gerebenlivia

Gereben Lívia

„Már az is nagy eredmény, hogy a nyolc közé jutottunk, ahová úgy utaztunk el, hogy nincs veszítenivalónk. Az ellenfelek rendre négy-öt válogatott játékost küldtek pályára, így azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy játsszunk teher nélkül, és minden mérkőzésen nyújtsuk a legjobbunkat. Közel voltunk a négy közé jutáshoz is, végül az ötödik helyért játszhattunk, ahol utolsó másodperces triplával maradtunk alul a győriekkel szemben. Akkor sajnáltam, hogy így alakult, de ma már jó eredménynek tartom a hatodik helyezést, ráadásul működött a csapatjátékunk is.”

Lívia sorrendben 26, 16, 25, 20, majd 31 pontot szerzett a nyolcas döntőben, és minden mérkőzésén a csapat legeredményesebb játékosa volt. Bár pályafutása során a centerposzt kivételével mindenhol megfordult, mára kialakult, hogy a hármas pozícióban érzi magát a legotthonosabban. Ott brillírozott a mostani tornán is.

„Egyáltalán nem vártam, hogy én leszek a torna legértékesebb játékosa, de természetesen nagyon örültem a címnek. A társaim nélkül persze nem ment volna ilyen jól, hiszen ez csapatjáték, amely nem egyénieskedésről szól. Amellett, hogy megtisztelő az elismerés, visszaigazolás arról, hogy van értelme az elvégzett munkának. Felpörget és motivációt ad, még szívesebben járok edzésre, mint azelőtt.”

Lívia edzésmunkájára egyébként sem lehet panasz, a kecskeméti juniorok edzője, Guóth Ádám leginkább maximalistaként tudja jellemezni. A mestert nem lepte meg Lívia kiemelkedő teljesítménye, hiszen a meghatározó játékosa egész évben jól dolgozott és sokat fejlődött. Véleménye szerint a magyar bajnokság egyik legjobbjává nőheti ki magát.

„Úgy érzem, jó helyen vagyok Kecskeméten, ahol olyan képzést kapok, amilyet talán sehol máshol nem kapnék meg. Egyedül azt sajnálom, hogy nincs élvonalbeli női csapata a városnak, így a fejlődésem érdekében egy év múlva az NB I-be igazolnék. Szeretnék néhány évet eltölteni a magyar bajnokságban, aztán pedig külföldön bizonyítanék. Elsősorban az orosz bajnokság a célom, azon belül pedig a Jekatyerinburg az álmom.”

A kosárlabdázás mellett a tanulmányaira is figyel, a Bolyai János Gimnázium tizedik osztályos – és színjeles – diákja.

U16lett01

Gereben Lívia a tavalyi U16-os Eb-n  •  Forrás: fibaeurope.com

„Matematika-informatika tagozatra járok, és mivel nagyon szeretem a matekot, ezért a Corvinusra felvételiznék közgazdasági szakra. Nagyon fontosnak tartom az iskolát, hiszen imádok kosárlabdázni, de ha jönne egy komolyabb sérülés, akkor kell valamilyen alternatíva a folytatásra. Sok időm nincs is az iskola és az edzések mellett, de a kosárlabda nekem hobbi is, amelyet nagyon élvezek.”

A sűrű programra ékes bizonyíték, hogy Lívia szerepel a kecskeméti kadet- és juniorcsapatban is, és ha ideje engedi, akkor az NB I/B-ben is pályára lép.

„A kadetcsapatban Nagy Dóra, a juniorok között Guóth Ádám, a felnőttek között ifjú Tóth Viktor az edzőm, és mindannyiuktól sokat tanulok. Borisz Miljkoviccsal különmukát végzek, és Béres Tímeától is sokat kaptam. A betörés mindig is az erősségem volt, de már sokkal jobban látok a pályán, több gólpasszt adok, és a külső dobásaim is pontosabbak. A védekezésemen van még mit javítani, de azon dolgozom mindennap. Arra azonban figyelnek az edzőim, hogy ne terheljenek túl, úgy alakítják a programot, hogy egymás után ne szerepeljek mindhárom csapatban.”

Lívia a juniordöntő után is edzésben maradt, hiszen jövő héten a Balogh Judit vezette U18-as válogatottban van jelenése.

„Eddig csak az őszi szünetben találkoztunk, és pozitívak voltak az első benyomásaim. Akkor még a válogatásról szóltak az edzések, de most már az összecsiszolódás és a taktika kerül előtérbe. Az összeszokottsággal nem lesz gond, hiszen évek óta együtt játszik ez a társaság. Nyáron Sopronban rendezik az Eb-t, szeretnék hasznos tagja lenni a válogatottnak, és úgy hazajönni, hogy mindent megtettem, ami tőlem telt. Erősek az ellenfelek, de a nyolc között lehetünk, az nagy eredmény lenne a fiatal csapatunktól.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS