Matics végig kocsikázott Kassán

Rali

2015. augusztus 27. csütörtök, 08:30

Van úgy, hogy az ember a legjobb tudása alapján készül egy versenyre, hogy mindent megtesz érte, de valahogy még sem akar pozitívan elsülni a dolog. Ez történt Matics Mihállyal és Zejda Vikivel is a Kassa Ralin, akik ugyan a 3-as géposztály második helyét szerezték meg, de Matics szerint messze nem versenytempóban közlekedtek, inkább csak végig kocsikázták a versenyt.

„Nagyon nehezen akart összejönni nekünk a Kassa Rali” – mondta Matics. „Sosem volt a kedvencem ez a verseny és biztos, hogy a két évvel ezelőtti esésünknek is nyoma maradt bennem. Már amikor kimentünk a pályabejárásra, akkor sem éreztem a versenyhangulatot és leginkább a vasárnapi hazaindulást vártam.”

Matics_Kassa_Rally_2015_003

„A rajt előtt a szervizparkban a kisbuszunkból elloptak egy csomó szerszámot, elektromos kulcsot. Nem is az értékük fájt – ami azért nem kevés –, hanem az, hogy ebben a versenyzői közegben ilyen előfordulhat. Ez már adott egy jó alaphangulatot.”

„Az első gyorsaságin volt egy rész, ahol a keskeny útról jössz ki a szélesre egy parkolón át. Itt volt egy gumisor, amit mi az itinerből úgy értelmeztünk, hogy az út szélén lesz. Nem ott volt, hanem előttünk. Nem tudtam mit tenni, szétcsaptam. A mi hibánk volt, de ez be is tetézte a versenyünket és az első gyorsasági hatodik kilométerénél mondtam (Zejda) Vikinek, hogy akkor menjünk haza.”

Matics_Kassa_Rally_2015_001 

„Etapon csak azért nem álltunk ki, mert beragadtunk volna a két pálya közé. Végig csurogtunk a második gyorsaságin, aztán a szervizparkra egy kicsit lehiggadtam, és úgy voltam vele, hogy ez mégis csak egy verseny, pontot lehet szerezni, akkor küzdjünk meg érte, így végigmentünk. Viszont versenyzésnek ezt egyáltalán nem nevezném inkább csak végig kocsikáztunk a pályákon.”

„Ilyen motivációvesztés még nem fordult elő velem. A Mecsek Rali előtt mindenképpen rajthoz állunk egy-két sprinten, hogy a versenyhangulatom visszatérjen.”

Forrás: www.formula.hu – RSS