Juhász Janka és Bonecz Boglárka is remekelt

A 15 éves Juhász Janka nem kis bravúrral 6. lett 800 gyorson, és a szintén 2000-es születésű Bonecz Boglárka is megállta a helyét, 200 pillangón végzett nyolcadikként a nála két évvel idősebbek között.

Sós Dániel révén ugyan már megszületett az első magyar érem a szingapúri junior világbajnokságon, azonban nem csak rá lehetünk büszkék. Az esti döntőkben a 15 esztendős Bonecz Boglárka is érdekelt volt, aki a fináléba jutással már teljesítette a szakvezetők által kiszabott feladatot 200 pillangón, és végül a mezőny legfiatalabbjaként nyolcadikként zárt (2:12.11) a nála két évvel idősebbek között.

Bonecz1Fotó: musz

Másik 15 esztendős reménységünk, Juhász Janka még ennél is nagyobbat alakított: nevezési ideje miatt a délelőtti lassabb futamokba sorolták 800 gyorson, itt ő lett a leggyorsabb, és miután délután hárman is gyengébbet úsztak nála, nem kis bravúrral a 6. helyen végzett (8:40.07 – és már alig várja az 1500 gyorsot). Ugyanebben a számban Novoszáth Melinda legjobbjától elmaradva a 17. helyen zárt (8:50.77) ­– ő egyébként délelőtt még 200 pillangón is indult, ahol a 9. helyen végzett, azaz épp lemaradt a fináléról.

Szintén csikorgatta picit a fogát Molnár Flóra, aki hasonló módon kilencedikként zárt a 100 gyors elődöntőjében (55.55) – csupán 8 századdal kellett volna gyorsabban beérnie… Böszörményi Bettina itt picit messzebb volt, ő 14. lett (56.26).

N.V.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS