Meccsek a döntőért

Sopronban rendezik meg az U15-ös fiúk második tornáját az Európai Ifjúsági Kosárlabda Ligában (EYBL). A továbbjutásra jó esélye van a Pest-Buda North együttesének is.

Lakner Gábor Debrecen mellett Sopronban is pattog a labda hétvégén az Európai Ifjúsági Kosárlabda Ligában (EYBL), péntektől vasárnapig ott rendezik meg az U15-ös fiúk második tornáját. Mivel a sorozatba idén bekapcsolódó korosztályban – a kései indulás miatt – nem rendeznek regionális döntőt, így a két torna összesített eredménye alapján a legjobb két csapat egyből a fináléba jut.

Budaörs-München U15 EYBL

Budaörs után Sopronban találkoznak a csapatok

A döntőre magyar együttesnek is van esélye, a februári budaörsi tornán ugyanis remekelt a Pest-Buda North. A fővárosiak három győzelemmel és egy vereséggel zártak, csupán a minden mérkőzését megnyerő privigyei gárda tudta megelőzni őket. A Budaörsi DSE és a Debreceni KA egy sikert könyvelhetett el, a fiatalabb játékosokat felvonultató soproniak pedig még nem tudtak mérkőzést nyerni, bár közel álltak hozzá. Hazai pályán arra készülnek, hogy begyűjtik az első skalpot az EYBL-ben.

Ahogy Budaörsön, úgy Sopronban is a szlovák MBA Prievidza és BK Lokomotíva Sered’, a német TS Jahn München, a macedón KK Feniksz és a cseh USK Praha teszi teljessé a kilenccsapatos mezőnyt. A keresztbeverésnek köszönhetően még nem dőlt el semmi, nyílt a küzdelem a továbbjutó helyekért. Nagy csatára van tehát kilátás péntektől vasárnapig a Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnokban. A torna részletes programja ITT található.

Az első torna eredménye
1. MBA Prievidza (szlovák) 8 pont, 2. Pest-Buda North 7, 3. TS Jahn München (német) 7, 4. BK Lokomotíva Sered’ (szlovák) 7, 5. KK Feniksz (macedón) 6, 6. USK Praha (cseh) 5, 7. Budaörsi DSE 5, 8. Debreceni KA 5, 9. Soproni Sportiskola 4

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS