Meeke-uralom és hatalmas bukások a Finn Ralin

Rali

2016. július 30. szombat, 18:02

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi, Twitter

Több komoly baleset is történt a Finn Rali második napján, ám mindez nem zavarta meg Kris Meeke-et, aki karnyújtásnyira van idei második győzelmétől – a dobogóért még nagy harc várható.

Rögtön több bukással indult a Finn Rali második napja, hiszen az első gyorsaságin Luca Bertelli törte rommá a Ford Fiesta WRC-t és emiatt meg is állt a szakasz, majd a következő pályán Eric Camilli sodródott le a pályáról – sőt, az R2-es Forddal Nicolas Ciamin is bemutatott egy komolyabb esést. Az élmezőnyből Craig Breennek kellett jelentősen lelassítania Camilli balesete miatt, de később jóváírták az idejét, így a kedvező rajtpozíciót kihasználva tartja dobogós helyét és harmadikként várhatja a vasárnapi folytatást.

MeekeFinn

A másik Citroenben hatalmas tempót diktáló Kris Meeke-et semmi sem zavarta meg, rögtön az első pályán, a hírhedt Ouninpohján leosztotta a mezőnyt és már csak Jari-Matti Latvala van egy percen belül hozzá képest, a brit pilóta idei második győzelmének kapujában áll. Latvala második helyét sem fenyegeti senki, mögötte viszont hatalmas a harc, a negyedik-hetedik helyen csak pár másodperc dönt – Andreas Mikkelsen szenvedett a pályatakarítással és lemarad, a két Hyundai, Hayden Paddon és Thierry Neuville pedig iszonyatos csatát vívott egész nap. A tegnapi technikai hiba és defekt után ma ismét kapott egy defektet Ott Tanak, de szerencse a szerencsétlenségében, hogy egyikkel sem veszített sok időt, így parádés autózással felküzdötte magát a negyedik helyre.

A világbajnok Sebastien Ogier már csak a holnapi Power Stage-ben bízhat a pontszerzést illetően, ma ráadásul egy fékhiba is hátráltatta, mely miatt büntetést kapott, így közel húsz perc hátrányban van Meeke-hez képest. Vasárnap négy szakasz, összesen nagyjából 35 kilométer vár még a mezőnyre.

A Finn Rali állása a második napot követően:

1

Kris Meeke

Citroen DS3 WRC

2:22:00,8

2

Jari-Matti Latvala

Volkswagen Polo R WRC

+41,0

3

Craig Breen

Citroen DS3 WRC

+1:43,0

4

Ott Tanak

Ford Fiesta RS WRC

+1:54,5

5

Thierry Neuville

Hyundai i20 WRC ’16

+2:00,9

6

Hayden Paddon

Hyundai i20 WRC ’16

+2:03,6

7

Mads Ostberg

Ford Fiesta RS WRC

+2:06,0

8

Andreas Mikkelsen

Volkswagen Polo R WRC

+2:24,0

9

Esapekka Lappi

Skoda Fabia R5

+4:23,6

10

Teemu Suninen

Skoda Fabia R5

+5:10,5

Camilli összetört autója:

Camilli

Forrás: www.formula.hu – RSS