Csapatérem, hajvágás

Ezüstérmet szerzett a Szép Balázs, Kardos Bence, Burcsik Barnabás összetételű csapat az ifjúsági A korosztályú öttusázók barcelonai Európa-bajnokságán, míg Szép egyéniben a negyedik helyen zárt.

reb  „Ki veszíti el a haját?” – tettük fel Kállai Ákos utánpótlás-kapitánynak az égetően fontos kérdést, mire a szakember szomorúan felelte, bizony a gyerekek. Történt ugyanis, hogy a Barcelonában zajló ifjúsági A korosztályú (17-18 évesek) Európa-bajnokságán a szakember és fiatalok fogadtak a vívás eredményére.

szep_balazs_limerick

Szép Balázs majdnem dobogóra ért Barcelonában  •  Forrás: MÖSZ

A Kállai által nem túl magasnak mondott plusz három, illetve plusz ötös mérleget (mindenki 35 ember ellen vív, így maximálisan +35 lehetne az eredmény) egyik fiú sem teljesítette. Panaszra azért nincs ok, hiszen Szép Balázs a negyedik, Kardos Bence a 9., Burcsik Barnabás a 12., Salga Gergő pedig a 14. lett, míg a Szép, Kardos, Burcsik alkotta csapat ezüstérmet szerzett.

„Úgy látszik, túl nagy volt a tét, kicsit megijedtek attól, mit nyerhetnek – jegyezte meg Kállai. – Mindannyian jól kezdtek az uszodában, javítottak a selejtezős időkön, de egy ponton megtorpantak a páston. Ismétlem, amit korábban is mondtam: nem technikailag van gond, meg kell tanulni pszichésen elviselni a terhet, és kiszúrni az ellenféllel. Túl jóindulatú gyerekek még.”

A kombinált számban egyébként mindenki óriásit javított, Szép Balázsnak pedig a második helyre is volt esélye, de az utolsó lőállásban beragadt. Burcsik bőven a harmincadik hely mögül lőtt ki a tizenkettediknek, összességében pedig a csapatezüst igazán széppé varázsolta a napot.

„A srácok elvileg este megszabadulnak a hajuktól, nem is tiltakoznak ellene. Inkább a lányok álltak melléjük, hogy mégse, de amiben férfiember fogad, azt tartsa meg. Kellenek amúgy ezek a plusz tétek. Ha megtanulják jól kezelni ezeket, remek, kitűnő versenyzők lesznek. Nem is kell már sokat várni rá.”

Ahogyan már a rajt előtt ismert volt, a fiúváltót Gaál András és Hegedűs László alkotja. A leánystafétában Gulyás Michelle mellett Strobl Anita áll rajthoz, míg a vegyes váltóban az egyéniben legjobban szereplő két versenyző, Szép Balázs és Strobl Anita kap lehetőséget az Eb záró napján, vasárnap.

Részletes eredményt eddig nem közöltek a döntőről, de ha megteszik, itt érheti el.

Korábbi anyagaink az Eb-ről: előzetesleányok selejtezője, fiúk selejtezője, leánydöntő

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS