Még két versenyig biztosított a Sauber jövője

F1

2016. április 13. szerda, 11:59

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Úgy tűnik, rövid távon legalább rendeződött a pénzügyi gondokkal küszködő svájci istálló helyzete, akik így részt vehetnek a Kínai Nagydíjon. A rejtélyes segítő kiléte felől azonban nagy a titkolózás.

Közvetlenül a bahreini hétvége után reppent fel a hír, hogy a Sauber anyagi nehézségei jóval távolabbra mutatnak néhány késésben lévő havi fizetésnél, hiszen egyes források már arról írtak, hogy a csapatnak a Kínai Nagydíjra való eljutással, és akár a szezon folytatásával is gondjai lehetnek.

Dppi_00116001_234

Hivatalos állásfoglalás az istállótól eddig még nem érkezett a problémákkal kapcsolatban, a személyzet és a felszerelés mindenesetre eljutott Sanghajba, ahol a tervek szerint részt vesznek majd a hétvége eseményein. Most a svéd Expressen lap jelenti, hogy tudja, mi áll a Sauber rövid távra szóló megmentésének a hátterében. Állításuk szerint Marcus Ericsson szponzorainak gyors közbenjárására sikerült biztosítani a csapat költségvetését a kínai, illetve az azt követő oroszországi hétvégére.

Ericsson a paddock talán legrejtélyesebb versenyzője, hiszen a svéd pilótáról senki sem tudja biztosan, hogy milyen támogatók is állnak mögötte – pedig egyértelmű, hogy 2014-es F1-es debütálásakor és a Sauberrel kötött szerződésekor is jelentős pénzösszegeket mozgattak meg. Az említett lap tudomása szerint két svédországi központtal rendelkező cég, a Tetra Pak és a H&M áll Ericsson mögött, a pilóta menedzsere viszont ezt sebtében cáfolta is.

„Meg kell kérdőjeleznem az információ hitelességét, hiszen az teljesen légből kapott” – mondta Eje Elgh. „A Marcus Ericssont érintő projektnek semmi köze a H&M-hez vagy a Tetra Pakhoz. A Sauber pénzügyi helyzetéről nem beszélhetek, hiszen nem tudok róla részleteket, csupán annyit, hogy dolgoznak a problémák megoldásán. Viszont a tény, hogy megérkeztek Kínába és készülnek a hétvégére, bizonyítéka annak, hogy meg fogják oldani a már egy ideje fennálló krízist.”

Forrás: www.formula.hu – RSS