Megérdemelt magyar siker után a dánok ellen kellene nyerni

Jó rajtot vett a magyar férfi kézilabda válogatott a három országban lebonyolításra kerülő Európa-bajnokság küzdelemsorozatában. Az oroszok felett aratott győzelmet követően lejátszott Dánia-Izland összecsapás nem kis meglepetésre Izland sikerével ért véget. A JochaPress hazai szakemberek véleményét kérte ki a látottakról, illetve a hétfői, dánok ellen következő összecsapás esélyeiről.

Som Ferenc (Fotók: JochaPress)

– Örülök a megérdemelt hazai sikernek – summázta véleményét az immár 88. évét taposó, egykori kis- és nagypályás válogatott, Som Ferenc. – Az oroszok talán kicsit nagyobb mellénnyel léptek fel a szükségesnél. Akkor pedig különösen meg kellett lepődniük, amikor a magyar válogatott mindkét félidőben produkált egy extra 8-10 percet. Mikler Rolandnak komoly része volt a sikerben, miként nekem Balogh Zsolt gólerős játéka is tetszett. Megvallom, előzőleg nem voltam biztos a győzelmünkben, amelyet elsősorban jól szervezett védőmunkánknak köszönhettünk. Azt viszont a legnagyobb „marhaságnak” tartom, hogy a francia II. osztályban kézilabdázó, a Magyarországra néhány napokra belátogató másodedző, Chema Rodriguez adja a tanácsokat az időkéréseknél, miközben az állítólagos kapitány, Gulyás István a harmadik sorból hallgatja „beosztottja”okosságait, amelyeket eleve nem minden játékos ért.   

Som Ferenc a hétfői magyar-dán esélyeiről nem kívánt szólni. Volt viszont mindkét meccsről rövid véleménye Kovács László európai mesteredzőnek, aki 80 éves kora ellenére mindmáig napról napra járja a pályákat.

Kovács László

Szerintem az oroszok gyengébb kapusteljesítménye komoly szerepet játszott a vereségükben. A másik negatív főhős Dibirov volt, aki hétméterest és több, konkrét gólhelyzetet is kihagyott. Zsitnyikov is gyengébb volt a tőle elvárhatónál, márpedig ennyi gyengeséget már nem bírt el az orosz válogatott. Ami pedig a dán-izlandi erőpróbát illeti, ez a meccs egyszerűen fantasztikus volt. Aki látta, maradandó élményben lehetett része! A dánoknak nem volt elég a 60 perc nagyobb lövőerejük érvényesítéséhez. Mivel kikaptak, így mi nem jártunk jól, mert a mieink elleni, hétfői mérkőzésen számukra élet-halál kérdése lesz, hogy nyerjenek. Az olimpiai-és világbajnok gárda esetleges kiesése az Eb legnagyobb szenzációja lenne.

A három közül a legfiatalabb megkérdezett is már az idősebb generációt képviseli. Csík Jánost senkinek nem kell felvezetni, hiszen a szebb napokat megért Vasas-nők mellett a férfi és a női válogatottnak is volt kapitánya.

Csík János

– Némi meglepetést okozott a mieink győzelme az oroszok felett, ami nem könnyen született meg, de megérdemeltnek ítélhető – így Csík János. – A dán-izlandi csata színvonalas, jó 60 percet hozott. Hiányolni legfeljebb mindkét oldalon a kapusteljesítményeket lehetett. Nem értek egyet a riporterekkel, akik azt sulykolták, hogy nekünk elsősorban az izlandiak elleni találkozóra kell hangolnunk. Amennyiben a dánokkal szemben eleve kímélő módon játszanánk, úgy egy „leeresztést” követően igen gyakran nem sikerül ismét maximális hőfokon játszani. Ha én lennék a kapitány, akkor a dánokat próbálnánk megverni, s majd csak utána foglalkoznék a szerdai, Izland elleni erőpróbára történő felkészüléssel.

(jochapress / Jocha Károly)