Már csak négy nap és kezdődik a CXIV. Úszó Országos Bajnokság Debrecenben! A hétvégén megérkezett a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola nevezése is a tavasz első nagy vizes eseményére. A házigazda DSC 10 versenyzővel indul a viadalon, közöttük természetesen ott lesz a rövidpályás Európa-bajnok, VB és EB ezüstérmes Risztov eva is, aki idén 200 méteres pillangóúszásban is harcba száll, amellett, hogy 400, 800 és 1500 méteren országos bajnoki címvédőként rajtolhat.
A Sportcentrum úszószakosztálya az egyéni versenyzők mellett váltókat is indít a megmérettetésen. Az előzetes tervek szerint a 4×100 méteres férfi gyors- valamint vegyes váltóban és 4×100 méteres női gyors- valamint vegyes váltóban is szurkolhatunk debreceni tehetségeknek. A Sportiskolások mellett 6 úszóval jelezte részvételét az OB-n a hajdúszoboszlói Árpád SE valamint a Debreceni Búvárklub is.
A csütörtökön kezdődő Felnőtt OB-ra a Szervező Bizottság vasárnap reggelig 190 versenyző nevezését regisztrálta. 171 magyar úszó mellett már 19 külföldi kiválóságot is várnak a cívisvárosba: görög, szerb, szlovák, kuvaiti, szlovén, finn, román és orosz úszókat egyaránt vendégül lát március 29-től a Debreceni Sportuszoda.
Az Úszó Országos Bajnokságon induló DSC-SI-s versenyzők névsora:
Atyi Ádám
Gyulai Dávid
Hajdú Bence
Hornyák Timothy
Mátyás Andrea
Nádasdi Flóra
Pulya Vivien
Risztov eva
Szolnoki Karina
Varga Gergely