Megérte

A tanulságok levonásával, kicsit szervezettebben és jobb előkészítéssel a következő idényben is rajthoz áll a Budapest válogatott az U20-as Európai Ifjúsági Kosárlabda Ligában.

Up-info A fővárosi kosárlabda-koncepció legfőbb eredményeként a Budapest válogatott az első szezonját játszotta végig az U20-as Európa Ifjúsági Kosárlabda Ligában (EYBL). A Budapesti Kosárlabda Szövetség elnöke, Hajdu Péter a sorozat magyarországi tornáit is szervező Longbow Sports Managementnek beszélt a tapasztatokról.

Hajdu Péter

Hajdu Péter

„Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani Sárosi Bulcsúnak és edzőtársainak a teljesítményért. Külön köszönet és elismerés jár a srácoknak is, akik a bajnoki terhelés mellett részt vettek a sorozatban, amely reményeim szerint a fejlődésüket szolgálta. De természetesen köszönet illeti az akadémiákat is, hiszen példa nélküli az az összefogás, amely a fővárosban létrejött a kosárlabda érdekében. Még akkor is, ha a vége kicsit döcögött, hiszen az utolsó fordulóra nem az ideális összetételű csapat utazott a bajnoki programok miatt, és ez a tornát megelőző felkészülésen is látszott. Mindenesetre levonjuk a tanulságokat, és a következő évben már figyelembe vesszük a hazai elfoglaltságokat is.”

Bár egy torna még hátra van, az erőviszonyok alapján jó eséllyel véget ért az együttes szereplése, amely összességében tíz győzelmet és öt vereséget hozott.

„A legfőbb cél az volt, hogy a fiatalok magasabb szintű menedzselést kaphassanak, hiszen ők azok, akik az élvonal kapujában állnak. Az is cél volt – és ez az alsóbb korosztályokra is igaz –, hogy szemünk előtt legyenek azok a gyerekek, akik a Budapest-koncepció alapján játékosai lehetnek egy budapesti élvonalbeli csapatnak. Pozitívum az is, hogy a srácoknak a szereplés új lendületet adott, az edzéseken óriási elánnal dolgoztak. Örültek, hogy már nemcsak egymás ellen, hanem egy csapatban is játszhatnak. A mérkőzéseken mindenki igyekezett a maximumot kihozni magából. Mindenképpen a pozitív oldal dominál, és ha csak kicsit is hozzá tudott tenni ahhoz, hogy a Vasas Hepp-kupát nyert, és azzal presztízst szerzett a fővárosi kosárlabdának, már volt értelme a részvételnek.”

Az idény ugyan a végéhez közelít, a Budapest válogatott szereplése korántsem fejeződik be az U20-as EYBL-ben.

Hajdu Péter amondó, a történet folytatódik:
„Hamarosan meghallgatjuk Sárosi Bulcsú értékelését, összeülünk az akadémiák vezetőivel és meghatározzuk, hogyan tovább. Ez a korosztály egyébként U19-es és az U20-as bajnokságban szerepelt, úgyhogy egyáltalán nem lehetetlen, hogy a következő idényben ugyanezekkel a fiatalokkal – csak kicsit szervezettebben, jobban előkészítetten – folytatjuk a szereplést az EYBL-ben.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS