Meghosszabbítja szerződését Reina a Liverpoollal

foci.jpg

Pepe Reina meghosszabbítja szerződését az FC Liverpool labdarúgócsapatánál.

    A 27 éves spanyol kapus arról számolt be, hogy szóban már megállapodtak az új kontraktusról, amelyet várhatóan a jövő hónapban írnak alá.

    "Nagyon jól érzem itt magam, és a klub is elégedett velem. Beszéltem a családommal is, és arra jutottunk, hogy nincs olyan hely, ahol jobb körülmények várnának minket" – mondta a Villarrealtól 2005-ben megszerzett hálóőr, aki ugyanakkor hozzátette, reményei szerint megerősítik a keretet, hogy az együttes a mostani szezonnal ellentétben versenyképes legyen a Chelsea-vel és a Manchester Uniteddel.

    A Liverpool a tavalyi második helyezés után abban bízott, hogy 1990 után ismét bajnok lesz, ugyanakkor idén nem tud beleszólni a Premier League első helyéért zajló küzdelembe, mindössze ötödik a tabellán. A Bajnokok Ligájából – a Debrecen csoportjában – kiesett, s csütörtökön egygólos hátrányból várja az Európa Liga nyolcaddöntőjének visszavágóját a francia Lille ellen.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.