Mégis Vajda Attila indul C–1 1000 méteren az Eb-n

Storcz Botond, a kajak-kenu válogatott vezetőedzője kijelölte a június 24. és 26. között megrendezésre kerülő moszkvai Európa-bajnokságra utazó 39 tagú magyar csapatot, amelyben ott lesz Tótka Sándor, Molnár Péter és Vajda Attila is.

Jóváhagyta a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége a június 24-én kezdődő moszkvai Európa-bajnokságon induló csapatot. Férfi kajak szakágban a válogatón triplázó Dombvári Bence az időrend miatt csak két számban rajtol a kontinensviadalon: Hufnágel Tiborral K-2 1000 méteren, valamint a négyessel vesz részt. K-1 1000 méteren a tavaly ifjúsági világbajnoki címet szerző, idén a felnőtt mezőnyben is remekül teljesítő Kopasz Bálint szerepel.

Bár két számban, Szomolányi Mátéval K-2 200 és K-1 200 méteren is kvalifikációt szerzett Horváth Bence, az időrend miatt ő is csak az egyik számot tudja vállalni – az pedig természetesen a páros lesz. K-1 200 méteren így a válogatón második helyen záró Birkás Balázs indulhat. A férfi szakág érdekessége, hogy a K-4 500 méteres csapathajóban szerepet kapott Tótka Sándor és Molnár Péter, akik Nádas Bencével és Somorácz Tamással ülnek majd egy hajóba.

„Fontosnak tartottam, hogy azok a versenyzők is szóhoz jussanak, akik csak szétlövésben maradtak alul. Mivel a K-4 500 méter most került vissza az Európa-bajnoki programba, így Tótka Sándorék ebben a számban kapnak lehetőséget – mondta Storcz Botond felnőtt vezetőedző, aki kitért a K-4 1000 méteres egységet érintő válogatási elvre is.

„A válogatási elvek szerint az olimpiai távú csapathajó akkor indulhat az olimpián ebben az összeállításban, ha az Európa-bajnokságon jó eredményt ér el. Hogy mi a jó eredmény? Ezt itt és most nem lehet egzaktul megfogalmazni, hiszen nem tudjuk, hogy milyen rivális egységek indulnak, kikhez kell viszonyítani a csapathajó teljesítményét” – tette hozzá Storcz Botond.

A férfi kenu szakágban Moszkva nem tud választ adni arra, hogy a C-1 1000 méter olimpiai indulási jogát szétlövésben elhódító Vasbányai Henrik milyen erőt képvisel majd az egyes mezőnyben, hiszen az időrend miatt itt sem kivitelezhető a duplázás. Vasbányai helyett az elmúlt 12 év sikerembere, Vajda Attila rajtol majd.

A női kenu, valamint a női kajak szakágban a válogatót nyerő versenyzők szerepelnek – egyetlen kivétel lehet. Storcz Botond ugyanis a női csapathajóban szeretné kipróbálni Vad Ninettát és Fazekas-Zur Krisztinát is, pénteken dönt arról, hogy milyen összeállításban szerepel majd a négyes a kontinensviadalon.

„A tavalyi évből tanulva látni szeretném, hogy ténylegesen melyik összetételben a legjobb a négyes. Ami az Európa-bajnokság után is változhat, bőven van időnk arra, hogy valóban tökéletes csapathajót rakjunk össze” – árulta el a vezetőedző.

(MOB/MKKSZ)

Forrás: www.mob.hu – RSS