Faragó Tamás válogatott kereteket hirdetett

Urvári Lili Rita; Krukenberg, Lynn

Két nagy eseményt rendeznek idén a női utánpótlás válogatottainak. Egy Eb-n és egy Vb-n fognak küzdeni a lányok, amelyekre Faragó Tamás bő kereteket hirdetett. Egy biztos, a csajok előtt sok munka áll.

Urvári Lili Rita; Krukenberg, Lynn

Bakuban ismét egy rangos tornát rendeznek (Fotó: MTI)

Hamarosan megkezdik a lányok a felkészülést. A junioroknak Eb-t rendeznek Bakuba, míg az ifiknek Vb-t Új-Zélandon.

„Most a legfontosabb az Eb, amelyre hét hétig edzünk, ebben lesz egy háromnapos hollandiai edzőtábor, egy négynapos görög torna és egy háromnapos hazai edzőtábor, várhatóan Szentendrén vagy Leányfalun. Mivel nagyon közel van a világbajnokság, két és fél hónappal az Eb után, a 98-as keretbe meghívottak együtt készülnek majd a többiekkel. Reméljük, hogy technikailag és taktikailag is sokat tudnak fejlődni ez idő alatt”  – mondta a szakvezető, aki az esélyekről így nyilatkozott – „Most a legfontosabb az Eb, amelyre hét hétig edzünk, ebben lesz egy háromnapos hollandiai edzőtábor, egy négynapos görög torna és egy háromnapos hazai edzőtábor, várhatóan Szentendrén vagy Leányfalun. Mivel nagyon közel van a világbajnokság, két és fél hónappal az Eb után, a 98-as keretbe meghívottak együtt készülnek majd a többiekkel. Reméljük, hogy technikailag és taktikailag is sokat tudnak fejlődni ez idő alatt” – fejezte be a waterpolo.hu-nak.

A lányok előtt tehát sok munka áll. Bakuban szeptember 11. és 18. között lesz az Európa-bajnokság, míg a Világbajnokság Aucklandben december 5. és 11. között.

A junior Eb-re készülő bő keret:

Kuna Szonja, Bicskei Réka, Koncsag Krisztina, Ádám Emília, Hertzka Orsolya, Mucsy Mandula, Gerendás Matilda, Aranyi Réka (mindannyian UVSE), Tamás Viktória, Varga Viktória (mindketten BVSC), Huszti Dóra, Mchunu Hlengiwe, Lekrinszki Gina, Vályi Vanda (mindannyian Dunaújváros), Farkas Tamara, Tóth Csenge, Mihály Kinga (mindhárman Szentes), Miklós Réka (Eger), Magyari Alda (POLO SC), Maczkó Lilla (Kecskeméti Sportiskola)

Az U19-es női torna csoportjai:

A csoport:
Olaszország, Szlovákia, Nagy-Britannia, Bulgária

B csoport:
Oroszország, Magyarország, Franciaország, Ukrajna, Horvátország

C csoport:
Spanyolország, Hollandia, Szerbia, Románia

D csoport:
Görögország, Németország, Izrael, Törökország

Az ifi világbajnokságra készülő bő keret:

Koncsag Krisztina, Ádám Emília, Hertzka Orsolya, Mucsy Mandula, Kiss Eszter Lara, Aranyi Réka, Vogt Vivien, Gyárfás Dorottya, Hidas Dóra (mindannyian UVSE), Brezovszki Gerda, Mchunu Hlengiwe, Lekrinszki Gina, Vályi Vanda (mindannyian Dunaújváros), Farkas Tamara, Tóth Csenge, Mihály Kinga (mind a négyen Szentes), Miklós Réka (Eger), Magyari Alda, Ármai Zita, Faragó Berta, Muzsnay Fanni, Petőváry Luca (mindannyian POLO SC), Koncz Laura Hanna (BVSC), Maczkó Lilla (Kecskeméti Sportiskola)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS