Az azeri fővárosban, Bakuban 90 ország 460 ökölvívójának részvételével megkezdődött az ifjúsági világbajnokság, de az első versenynapon nem volt magyar érdekeltség. A sorsolás után derült ki, hogy a vasárnap folyamán nem fog magyar versenyző ringbe lépni, de hétfőn már hárman lesznek érdekeltek a küzdelmekben.
A sorsolás összességében jónak nevezhető, többen erőnyerőként kezdik a viadalt, és nem kell a legjobb harminckettő közé bokszolniuk. Az első fordulóban a legnehezebb ellenfelet a kecskeméti felnőtt magyar bajnok Lakatos Róbert (54KG) kapta, akinek az ifjúsági Eb-ezüstérmes hazai ringben versenyző azeri Elnur Zejnalov ellen kell bizonyítania.
A két debreceni, Kiss Roland (48KG) és Török János (60KG) nem kapott verhetetlen ellenfelet, előbbi a szintén 17éves ausztrál felnőtt bajnokságon negyeddöntős Jackson Woods, míg utóbbi a tatai edzőtáborban megismert, verhető fiatalabb francia Laid Douadi lesz.
A harmadik érdekelt magyar versenyző, a KSI ifjúsági Eb-ezüstérmes bokszolója, Varga Sándor (91KG) lesz, akinek a szupernehézsúlyból lefogyasztó kínai Liu Csun-jü lesz a vetélytársa. A kínai ökölvívó a korosztályos Ázsia bajnokságon márciusban az első fordulóban vereséget szenvedett a tádzsikok hatalmas, 218 centis versenyzőjétől, Mirodzsiddin Karimovtól.
Az első versenynap egyik legnagyobb meglepetését a török Tolga Dogan (69KG) okozta, aki szoros pontozásos mérkőzésen legyőzte a kubaiak aranyesélyes klasszisát, Hector Boloy-t.
A hétfői párosítások:
48KG, 32 közé jutásért: Kiss Roland – Jackson Woods (ausztrál)
60KG, 32 közé jutásért: Török János – Laid Douadi (francia)
91KG, 16 közé jutásért: Varga Sándor – Liu Csun-jü (kínai)
A további magyar párosítások:
51KG, 16közé jutásért: Babos László – Viktor Barak (izraeli)
54KG, 16 közé jutásért: Lakatos Róbert – Elnur Zejnalov (azeri)
57KG, 16 közé jutásért: Habash Antoine – Aziz Bebitov (türkmén)
64KG, 32 közé jutásért: Bene Gergő – Abdel Malik Ladjali (francia)
69KG, 16 közé jutásért: Szabó Szilárd – Pitiphong Samphaolon (thaiföldi)
75KG, 16 közé jutásért: Harcsa Zoltán – Andrej Lavruszik (fehérorosz)
81KG, 16 közé jutásért: Hacioglu Serdar – Ives Daniel McArthur (Holland Antillák-beli)
+91KG, 8 közé jutásért: Zsigmond József – Filip Hrgovics (horvát)
Írta: Kincses Tibor szakíró – www.boxing.hu