Megkezdődhet a tesztelés a következő évre

F1

2016. április 14. csütörtök, 13:32

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Pirelli

Az F1 gumiszállítója eddig visszatartotta azokat a próbaabroncsokat, amelyek a 2017-es szélcsatornás tesztekhez kellettek volna: most végre megkapták őket az alakulatok, így indulhat a munka.

Mint jól ismert, a 2017-es szezonban jelentősen változik a Formula-1 műszaki szabályzata, különösen aerodinamikai téren. A végleges előírásokat még nem fogadták el, de lényegében már ismerni lehet az újdonságokat. Változnak a gumik paraméterei is, amelyek szélesebbek lesznek, mint eddig, ezzel nagyobb tapadást biztosítva.

Az abroncsszállító Pirelli azonban visszatartotta szélcsatornába szánt próbaabroncsait a csapatoktól, amelyek emiatt nem tudták megkezdeni a felkészülést a kezdeti stádiumban levő modelljeikkel. „Rendelkezésükre bocsájtjuk a szélcsatornás abroncsokat, ha az FIA aláírta az egyezséget” – mondta Bahreinben Paul Hembery, a Pirelli motorsportfőnöke. Ugyanis annak ellenére, hogy tavaly eldőlt, az olasz cég marad a királykategória gumiszállítója 2017-től 2019-ig, továbbra sem írták alá az erre vonatkozó szerződést.

Úgy tűnik azonban, a kontraktus egészen közel került az aláíráshoz, és a Pirelli 2017-re vonatkozó tesztprogramja is tisztázódik, ezért a cég úgy döntött, kiszállítja a csapatoknak a szóban forgó gumikat, számolt be a motorsport.com.

A lap arról is írt, hogy a Pirelli először egy V8-as meghajtású autóval tervezi tesztelni a 2017-es abroncsokat az idei év folyamán, később pedig egy újabb F1-es karosszériára állnak át. A gumicég nem kevesebb, mint 12 tesztnapot akar az új abroncsokra fordítani, ami a szabályok értelmében rendelkezésükre áll, ám bizonyos, hogy mihamarabb meg kell kezdeniük a munkát. „Gyakorlatilag már most a határon vagyunk. Csak hat hónapnyi munkánk maradt, hogy tanulmányozzuk és megvalósítsuk a dolgot, ez pedig nem könnyű. A csapatok tökéletes gumit akarnak, de ahogy a hetek múlnak, ez egyre kevésbé reális” – mondta korábban Hembery. A 2017-es szabályokat április 30-án fogják véglegesíteni.

Forrás: www.formula.hu – RSS