Visszaút az NB I-be

A Vasas Akadémia elbukta a bennmaradásért vívott harcot a női élvonalban, a másodosztályban azonban kivívhatja a feljutást. Abban az esetben ősztől a kiesés ellenére is az NB I-ben játszhatnának a pasarétiek.

Lakner Gábor Az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokságban a BEAC nyerte a kiesés elkerüléséért vívott párharcot, a Vasas Akadémia így búcsúzni kényszerült az élvonaltól. Vagy mégsem? A pasarétiek másodosztályú csapata bejutott a négy közé, és ugyan nem számít favoritnak, mégis megcélozza a feljutást. Abban az esetben, ha sikerrel veszi a következő két párharcot, ősztől továbbra is NB I-es lehet a Vasas.

A lehetőségekről Kravicsevics Dragoljub szakágvezetőt kérdeztük, akivel a BEAC elleni elveszített párharcról is beszélgettünk.

BEAC-Vasas

A Vasas a kiesés ellenére is maradhat az élvonalban  •  Forrás: BEAC

„Mindhárom meccsen harcosan és lelkesen játszottunk, végig versenyben voltunk a bennmaradásért úgy is, hogy az ellenfél komplett csapattal játszott, nekünk pedig három hiányzónk is volt. Aho Ninát régóta nélkülözzük, a második mérkőzésen Tóth Tímea is megsérült, továbbá Adamecz Lillára sem számíthattunk. Bármelyik élvonalbeli csapat, még a Sopron is megérezné három kezdőjátékosa hiányát, de a többi fiatalt dicséri, hogy így is pariban voltunk a BEAC-cal.”

Persze, az a párharc már a múlt, azon nem lehet változtatni, így a szakember már az NB I/B-s rájátszásra koncentrál. A Vasas ott is a BEAC-cal találkozott, és némi gyógyírt jelentett a sebekre, hogy kettős győzelemmel jutott a négy közé.

„Továbbra is van esély az élvonalbeli tagság megőrzésére, de az MTK-t nehezebb lesz legyőzni az elődöntőben, mint a BEAC-ot lett volna az élvonalban. Ők is fel akarnak jutni, erős, rutinos csapatuk van, nem mi számítunk esélyesnek, de megpróbálunk bravúrt elérni. Az biztos, hogy harcolni fogunk, nem adjuk olcsón a bőrünket.”

A kadetjátékosokkal feltöltött Vasas április 23-án kezdi meg a két győztes mérkőzésig tartó párharcot. A kiírás szerint a visszavágót április 30-án, az esetleges harmadik mérkőzést pedig május 7-én játsszák. Krivacsevics szerint elsősorban a korosztályos válogatott játékosok fejlődése miatt nem mindegy, melyik osztályban folytathatják jövőre.

„Több olyan csapatra lenne szükség az élvonalban, amelyik nemcsak a szabály miatt játszatja a fiatalokat, hanem attól függetlenül is rendre lehetősége ad nekik. Szezon közben igazolhattunk volna légióst, de mi extra játékosra nem tudunk költeni, olyan külföldit pedig, aki csak kicsivel jobb, mint a fiatalok, nem szerettünk volna idehozni. Inkább játsszanak a gyerekek téthelyzetben, attól tudnak igazán fejlődni. Hiszek bennük most is, bízom benne, hogy jövőre is az élvonalban játszunk.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS