Meglepetés a Jet-Sol Liga döntőjében: előny az MTK-nál

A vendég MTK Hungária nagy meglepetésre 1-0-ra legyőzte a Ferencvárost a Jet-Sol Liga két nyert meccsig tartó döntőjének első felvonásán.

A bajnokság eddigi képe alapján, a döntő előtt, minden jel arra mutatott, hogy a Ferencvárost nem lehet megakadályozni abban, hogy sorozatban harmadik aranyérmét is megszerezze. A Jet-Sol Liga alapszakaszában és rájátszásában kétszer-kétszer találkozott egymással a Fradi és a MTK, és mind a négy meccset a zöld-fehérek nyerték meg, két csapat legutóbbi, áprilisi találkozója 8-3-ra végződött.

Az MTK-t azonban nem foglalkoztatták különösebben az előzetes esélyek, az első félidőben nemcsak egyenrangú ellenfele volt a Ferencvárosnak, de az első 10 percben két komoly lehetőséget is kialakított, vagyis nem járt messze a vezetés megszerzésétől. A Ferencváros az első negyedóra után átvette az irányítást, és a folytatásban már csak hazai lehetőségeket jegyezhettünk fel. Az MTK azonban jól védekezett, ezért igazi ziccert nem alakított ki a Ferencváros, a gólnélküli első félidő után teljesen nyílt volt a meccsen.

A második félidőben dominálni tudott ugyan a Ferencváros, egymás után alakította ki a helyzeteket, még kapufát is lőtt, de a remek napot kifogó, bravúrokat is bemutató Szőcs Réka kapuját nem tudta bevenni. Dörnyei Balázs igyekezett frissíteni a támadósorban, ám a foggal-körömmel védekező MTK tartotta a gólnélküli döntetlent. A hajrában pedig jött a csattanó: egy MTK-kontra végén Nagy Lilla kapott remek labdát, némi szerencsével túljutott Samu Anna kapuson, majd egy védővel a nyakán az üres kapuba továbbított (0-1). A Fradinak a hajrában is voltak lehetőségei, de azokból egyet sem tudott kihasználni, a vendég kék-fehérek így nagy meglepetésre megnyerték a mérkőzést, és 1-0-ra vezetnek a két nyert meccsig tartó párharcban. Folytatás jövő hétfőn, a Hidegkuti Nándor Stadionban.

Ferencváros-MTK Hungária 0-1 (0-0)
Gólszerző: Nagy Lilla

Forrás: www.mlsz.hu – RSS