Meglepetés? De nem Bottasnak!

Valtteri Bottas (Fotó: Holland / XPB Images)

Valtteri Bottas (Fotó: Holland / XPB Images)

A második sorból már kétszer is indult idén Valtteri Bottas, ám a harmadik helyről még egyszer sem. Vasárnap erre is sor kerül: a finn versenyző ugyanis remekül hajrázott a Belga Nagydíj időmérő edzésének harmadik felvonásában, s ha Sergio Pérezzel szemben csak 0,024 másodperces előnnyel is, de behozta autóját a két Mercedes mögé.

„A szabadedzéseken láttuk, hogy sokkal többre lennénk képesek, ha végre minden összeállna az autón. Aztán sikerült rátalálnunk az egyensúlyra, és az egész időmérő edzésen jó volt az autó. Jól összeraktam a körömet, próbáltam minden kanyart összefűzni, ami egyáltalán nem könnyű. De két remek kört futottam a Q3-ban, ami végül egy harmadik helyezést ért” – nyilatkozta Bottas.

Előkelő pozíciója mindazok után komoly meglepetés, hogy a két Williams a három szabadedzés során úgy tűnt, formán kívül van. Hogy pénteken egyik gyakorláson sem jutottak előrébb a 14. pozíciónál, tőlük persze nem annyira szokatlan, hiszen általában nehezebb autóval készülnek fel. Szombat délelőtt azonban Bottas csak a 9., Massa a 10. helyen végzett, s nem tűnt úgy, hogy ezúttal is megszorongathatják a Ferrarit.

A finn elárulta, valójában azonban érezték, hogy közelebb kerülhetnek az olaszokhoz és a Red Bullhoz. „Mindent kielemezve az edzések után tudtuk, hogy szoros lesz velük a verseny. De azt is tudtuk, hogy elérhető lehet a harmadik hely, ha minden tökéletesen alakul. És ez gyakorlatilag sikerült is. Könnyen lehet, hogy a mostani volt a legnagyobb felzárkózásunk a szabadedzések után. De ez a leghosszabb pálya is a naptárban, szóval ez relatív. Elég messze voltunk a legjobbaktól, de mindvégig tudtuk, mennyit fejlődhetünk, és emiatt ne is aggódtunk. Tudtuk, hogy elérhető ez az eredmény.”

Mindezek után már csak az a kérdés, mostani remeklésüket meg tudják-e ismételni vasárnap, és sikerül-e nekik faragni a Ferrarival szembeni ponthátrányukból. „Nos, tegnap nem sikerült hosszú etapokat teljesíteni a piros zászlók miatt, de láthattuk, hogy a két Mercedes elérhetetlen, ha normál körülmények között zajlik a verseny. De mögöttük nagyon szoros lesz a küzdelem köztünk, a Red Bull, a Force India között, és a Lotus formáját is nehéz megjósolni. De szoros lesz, az biztos” – tekintett előre a finn.

Forrás: www.telesport.hu – RSS