Megtalálta új edzőjét a Boca Juniors – sajtóhír

A korábbi várakozásoknak megfelelően az elnökválasztás után a Boca Juniors hamarosan kinevezheti kiszemeljét a vezetőedző posztjára…

(Photo by Gustavo Garello/Jam Media/Getty Images)

César Luis Merlo információi szerint végső megegyezés született a Boca Juniors vezetősége és Diego Martínez között, így a legutóbb az Huracánt irányító tréner lehet az arany-kékek új vezetőedzője.

A 45 esztendős tréner az elmúlt fél évben 23 meccsen irányította a Globót, melyet a körülményekhez képest magabiztosan tartott bent az első osztályban.

2021 év elejétől a Tigre edzője volt, melyet 2021-ben másodosztályú bajnoki címhez segített. A Buenos Aires-i együttes 2022-ben újoncként döntőt játszott a Copa de la Liga Profesionalban, és hetedik lett a Liga Profesionalban, mellyel kiharcolta a Copa Sudamericanában való szereplés jogát. Az idei első kiírásban mutatott hullámzóbb teljesítmény után azonban júniusban felmentették a további munkavégzés alól, néhány héttel később került a Globóhoz. Martínez kivezette a hullámvölgyből a csapatot és a második kiírásban csoportelsőként jutottak be a rájátszásba, a Copa de la Liga Profesional negyeddöntőjében azonban tizenegyesekkel kiestek.

Martínez korábban többnyire alacsonyabb osztályú csapatokat irányított, mint az Ituzaingó, a Canuelas, a Comunicaciones, a Ferrocarril Midlang, az Estudiantes Buenos Aires és a Godoy Cruz.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Megtalálta új edzőjét a Boca Juniors – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.