NB II: új vezetőedzőt nevezett ki a kiesőjelölt – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Tiszakécske megnevezte új vezetőedzőjét…

 

A Tiszakécske hivatalos oldalán jelentette be, hogy a csapat új vezetőedzője Kis Károly lett, akivel két és fél évre szóló megállapodást kötöttek.

Az 59 éves szakember legutóbb 2019 és 2022 között az Ajkát irányította, azelőtt többek közt a Szolnok, a Paks, a Pécs és a Vasas edzőjeként is tevékenykedett. Kis legnagyobb sikere a tolnaiakkal elért NB I-es második helyezés és ligakupa-győzelem volt a 2010-2011-es idényben.

“Nincs menedzserem, így közvetlenül egy telefonhívás érkezett a tiszakécskei klub részéről. Ezt követően személyesen találkoztam a klub vezetőivel Tiszakécskén. Megnéztük, hogy azok a nézetek, amiket én képviselek, egyeznek-e a klub elképzeléseivel. Ezt követően jelezték felém, hogy szeretnének velem szerződés kötni. Így karácsony idején ez egy szép ajándék számomra. Ajkán is közel négy évet voltam vezetőedző. Itt is szeretnénk hosszú távon dolgozni. Ehhez elengedhetetlen az eredményes szereplés” – mondta el a kinevezéséről a klubhonlapnak adott interjúban.

A kécskeiek 17 mérkőzés alatt szerzett 16 ponttal az NB II legjobb kieső helyét, a 15. pozíciót foglalják el a bajnokság téli szünetében.

fociclub

A NB II: új vezetőedzőt nevezett ki a kiesőjelölt – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.