Megvan a férfi vízilabdázók olimpiai kerete!

Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a riói olimpiára utazó 13 fős keretet.

„Természetesen nagy volt a harc a csapatba kerüléséért, ahogy korábban is mondtam, a 19-es keret minden tagjának esélye volt bekerülni a 13-ba. Úgy érzem, a most kijelölt csapat gyors, kellően ötvöződik benne a fiatalos lendület és a rutin. Lesz most egy hónapunk arra, hogy együtt készüljünk, összeszokjunk, ami azért is különösen fontos, mert nagy a korkülönbség néhány játékos között. Lesz időnk összeérni” – fogalmazott a waterpolo.hu-nak Benedek Tibor, aki egyrészt nem felejtette el megemlíteni, hogy a szűkítés áldozatául esett hat játékosnak külön megköszönje a munkát, akik közül ráadásul Bisztritsányi Dávid, Bátori Bence, Bedő Krisztián Gór-Nagy Miklós és Tóth Márton továbbra is együtt készül a csapattal.

A névsorból látható, a trieszti olimpiai selejtezőhöz képest két helyen történt változás, ezt így kommentálta a kapitány: „Ha nincs a sérülése, Kis Gábor feltehetően már Triesztben is ott lett volna. Decker Attila pedig nagyon jó teljesítményt nyújtott a tornán, téthelyzetben bármikor bevethető, meggyőzött.”

Madaras Norbertről, kétszeres olimpiai bajnokunkról is külön szólt természetesen: „Norbi úgy vállalta a felkészülést, hogy nem volt garantált helye, becsülettel dolgozott. Tudjuk, hogy fantasztikus játékos, nagy rutinnal, ugyanakkor a döntésem szerint két balkezessel erősebbek vagyunk.”

Még egy felkészülési torna szerepel a programban, méghozzá a margitszigeti BENU-kupa, július 15. és 17. között. Itt Horvátország, Grúzia és Ausztrália lesz az ellenfél, utóbbi válogatottal majd az olimpián is „összefutunk” a csoportkör során. A héten sem marad meccs nélkül Benedek Tibor csapata, hiszen szombaton, július 9-én, 16 órától Miskolctapolcán Brazília lesz az ellenfél (előtte gyakorol is a két csapat egymással) – Ratko Rudic csapata is olimpiai csoportellenfél egyébiránt. A BENU Kupát követően Belgrádba utazik a válogatott, ahol a világ- és Európa-bajnok, Világliga-győztes Szerbiával edz közösen két napon át.

Mint arról beszámoltunk, az olimpiai vízilabdatornát a magyar válogatott Szerbia elleni mérkőzése nyitja majd meg augusztus hatodikán. A mieink a szerbek mellett Görögországgal, Japánnal, Ausztráliával és a házigazda Brazíliával kerültek egy hatosba.

A FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT UTAZÓ KERETE:
Kapusok: Decker Attila, Nagy Viktor
Mezőnyjátékosok: Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Manhercz Krisztián, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő

(MOB, fotó: MTI/Kovács Anikó)

Forrás: www.mob.hu – RSS