Megvan a végleges keret! Ők utaznak Pozsonyba!

Negyvenöt főre szűkült a magyar válogatott kerete.

Hamarosan nemzeti csapatunk számára is megkezdődnek a Three Nations Cup küzdelmei. Azonban a szakmai stábnak volt egy nagyon fontos feladata, mivel 45 fősre kellett a névsort megrövidítenie. Grátz Vilmos szövetségi kapitány már korábban is elmondta, hogy idei keretszűkítés lesz az eddigi legnehezebb feladata a szakmai stábnak.

A végleges névsorban több új arc is található. Az irányítóknál Váry Tamás került be, ő minden bizonnyal a másodikszámú adogató lesz Bencsics Márk mögött, de akár első válogatott fellépésére készülhet az a Poprádi Márk, aki a Stirling Clansmen csapatánál alkotott maradandót. Mellette az elkapó fronton láthatjuk majd azt a Verdes Dávidot, aki a Nyíregyháza Tigers egyik kiemelkedő tight endje volt a szezonban. A defense-ben is történt változás ugyanis a Wolves-os tehetség, Mezei Márk is utazhat Pozsonyba, de a TD Store Eagles védelmének egyik kiemelkedő tagja, Horváth Péter is bekerült. Emellett Gyarmati Máté remek szezonja a Fehérvár Enthroners védelmében is kifizetődőnek tűnt, mert ő is lehetőséget kaphat a bizonyításra. Ám a speciális egységben is volt némi módosítás a tavalyi kerethez képest, ugyanis a rúgóknál Sviatkó Gábor mellé még bekerült Ben Lyons is, aki minden bizonnyal debütálhat északi szomszédaink ellen.

A Szlovákia elleni összecsapás szeptember 23-án, vasárnap lesz 14 órától Pozsonyban, az SKP Dúbravka Stadionban.

Fotó: Cselleng Ádám

Íme, Magyarország 45 fős szlovákok elleni kerete:

keret vs szlovákia

Forrás: http://mafsz.org – RSS