Ritka vendége lesz március 28-án, hétfőn az Olimpiai Bajnokok Klubja következő összejövetelének. Az 1956-os, Melbourne-i olimpia kenu egyes 1000 méteres versenyszámának ezüstérmese, az Amerikában élő Hernek István (képünkön) mindössze néhány napos ittléte alatt is örömmel szakít időt erre a találkozásra.
– Megvallom, több mint negyven éven át gyakorlatilag semmi kontaktusom nem volt az óhazával. A legszűkebb családi kapcsolatok ápolásán túl egyszerűen semmire nem jutott időm. Keményen dolgoztam odakinn. Az elkerülhetetlen útkeresést követően egy hidraulikus berendezéseket és kompresszorokat gyártó cég New York állambeli képviselőjeként több mint három évtizedet lehúztam, majd onnan mentem nyugdíjba is.
– Ön még csak huszonegy éves volt, amikor Ausztráliából Amerikába került. A versenysport folytatására nem adódott lehetősége?
– Érdekes módon szinte azonnal az edzőség felé irányítottak. Ezt a lehetőséget is szívesen vállaltam és munkához is láttam. A római olimpiára készülő amerikai csapatba négy kajakost adtam, de pechünkre, a két fiú két héttel az indulás előtt autóbalesetet szenvedett. A másik két versenyző, Mary Ann Duchai és Diane Jerome a kajak ketteseknél nem került döntőbe. Az előbbi hölgy – aki francia, ír és magyar felmenőkkel is rendelkezik – az olimpia után a feleségem lett. Három gyermekünk született, kilenc unokánk mellett már dédunokánk is van.
– Mennyire figyeli az amerikai sportéletet?
– Mivel mind a mai napig hetente kétszer önkéntes alapon símentő szolgálatot adok, s rendszeresen figyelem a jégkorong, az amerikai foci és a sísport eseményeit, így van némi rálátásom a történésekre. Azt mindenképpen el szeretném mondani, hogy Amerikában is csak azokban a sportágakban viszonylag könnyebb az érvényesülés, amelyekben az egyetemek működtetnek szakosztályokat. Ahhoz viszont, hogy valaki például teniszben vagy alpesi síelésben eljusson a válogatottságig, ahhoz ott is igen sok pénzre van szükség. Az egyik leány unokám – ahol hatan vannak testvérek – például egészen biztosan sokra vihette volna az alpesi számokban, ha gazdagabb családba születik.
– Az egykori társairól mit tud?
– Igazából csak az utóbbi néhány évben vagyok valamelyest képben. Ezért is köszönettel tartozom a Magyar Olimpiai Bizottságnak, ahol vették a fáradságot és kinyomozták, hol is élek? Ezt követően vehettem részt 2006-ban, az 1956-os olimpia jubileumi ünnepségein, Melbourne-ben. Az óta két kenussal, Mohácsi Ferenccel és Wieland Károllyal fel-felhívjuk egymást telefonon.
