Menedzser: Alonso jövőre a bajnoki címért fog harcolni!

Fernando Alonso (Fotó: Davenport / XPB Images)

Fernando Alonso (Fotó: Davenport / XPB Images)

Alonso a 2014-es évad végén hagyta el a Ferrarit, hogy (2007 után) visszatérhessen a McLarenhez, ahol csapatársaival közösen egy teljesen új projektet kell felépítenie. Éppen ezért ők is számítottak arra, hogy a kezdés meglehetősen nehéz lesz, arra viszont talán a csapat sem gondolt, hogy a pilóták az első félévben szinte folyamatosan műszaki hibákkal küzdenek majd, és csak elvétve jutnak be a pontszerzők közé. Ennek ellenére a versenyzők és a vezetők továbbra is optimistának tűnnek.

A „sorból” a kétszeres világbajnok menedzsere sem lóg ki, legutóbbi nyilatkozta során ugyanis kijelentette, védence a következő szezonban harcba szállhat a hőn áhított harmadik korona megszerzéséért. „Fernando 2016-ban a világbajnok cím megszerzéséért fog harcolni, minden kétséget kizáróan!” – mondta Abad a Cadena Sernek. „A McLaren-Honda egy nyerő páros; az autó radikális, most pedig csupán időre van szükségük, hogy mindent helyre rakjanak. A ma gyengeségei, a holnap erősségei lehetnek. Már vannak igazán pozitív előjelek!” – teszi hozzá a szakember.

Alonsóék tehát hosszabb távra terveznek a McLarennel, a jelenlegi márkatárs (Jenson Button) jövője azonban továbbra is kérdéses. A mezőny legtapasztaltabb pilótája 2014-ben állítólag egy plusz egy éves szerződést kötött a csapattal, a vezetőség tehát adott esetben menesztheti pozíciójából. Miután ő maga is igyekezett egyértelművé tenni, nincs garancia maradására, több pletyka is szárnyra kapott esetleges visszavonulásáról, ő viszont még motiváltnak érzi magát a folytatáshoz.

„Egy olyan csapattárs van mellettem, akit többen a Forma-1 történetének egyik legjobb pilótájának tartanak” – idézi szavait az F1 Racing. „Amikor egy ilyen márkatárs dolgozik az ember mellett, ez az egész nem csak arról szól, hogy a lehető legjobb munkát akarod végezni, hiszen ilyenkor lehetőséged van arra, hogy megítéld a saját teljesítményedet, azzal, hogy az övéhez hasonlítod. Nagyszerű érzés ilyen helyzetben lenni, és én ebben a szakaszban pont erre vágyom. Ez is segít abban, hogy folyamatosan motivált legyek” – zárta gondolatát 2009 bajnoka.  

Forrás: www.telesport.hu – RSS